Sport

2015.03.24. 11:23

Az Albát idén kétszer legyőző PVSK érkezik Fehérvárra

Szerdán 18.30-kor a középház fehérvári szempontból 3. fordulójával folytatódik a férfi kosárlabda bajnokság. A TLI-Alba Fehérvár vendége a PVSK-Pannonpower csapata lesz.

Káldor András

Ha valaki most ránéz, a férfi kosárlabda bajnokság középházának tabellájára igencsak dörzsölnie kell a szemét. Olyannal szembesülhet, amelyre emberemlékezet óta nem volt precedens. A TLI-Alba Fehérvár, valamint leánykori nevén Alba Regia Építők SC, és az Albacomp csapatai közül utoljára, majd huszonöt éve, az 1990-91-es szezonban fordult elő, hogy nem jutottak a legjobb nyolc közé, akkor végül a 10. helyet szerezték meg.

Ez a csúfság könnyen megismételődhet idén is, persze össze sem szabad hasonlítani a már említett csapat keretét a mai garnitúrával. Már csak azért sem, mivel az idő tájt még nem voltak tele a csapatok légiósokkal, és többnyire munka mellett játszottak az akkori építősök.

Fel van adva a lecke az idényben két edzőváltáson is átesett gárdának, hiszen az a PVSK-Pannonpower érkezik a Gáz utcába, amelyet idén még nem tudtak legyőzni. A kettő közül különösen a hazai parketten utóbb, januárban elszenvedett vereség a fájó, mert lett volna esélyük a fehérváriaknak nyerni, de idén ki tudja már, hányadik meccsen, most sem jött össze a végjáték. A PVSK-Pannonpower a higgadtabb hajrájának köszönhetően megérdemelten győzött 94-79-re. Míg Székely Norbert bosszankodott a vereség miatt, addig Csirke Ferenc, az egykori Albás kedvenc – két évig erősítette 2000 és 2002 között a csapatot – repesett a boldogságtól. Egyrészt azért, mert komoly pozitívuma volt a meccsnek, hogy csapata nem rogyott össze idegenben, másrészt, pedig a pécsiek hét év után tudtak nyerni Székesfehérváron.

Az eddig eltelt két középházbeli fordulóban nem sok babér termett az Albának, kikaptak a Szegedtől, és a Falcotól, ellenfelük mérlege – egy meccsel többet játszva – két győzelem, éppen a két előbb említett csapat ellen, és egy vereség Körmenden. Ezzel jelenleg a 7. helyen állnak a Falco mögött, és nagy eséllyel pályázva a rájátszásban való részvételre.

- Érezzük a nyomást, meg akarunk felelni, be akarjuk bizonyítani a szurkolóknak, hogy jobbak vagyunk annál, amit az utóbbi időszakban mutattunk. – jegyezte meg Supola Zoltán - Mindenekelőtt a saját játékunkat kell rendbe tenni, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, szörnyű kimondani, hogy harcolnunk kell azért, bejussunk a play-offba, de nem tehetünk mást.

Persze egyáltalán nem mindegy, hogy lépnek pályára a kék-fehérek, mert amin feltétlenül javítaniuk kell, az a védekezés. Ebben rejlik több olyan vereségnek is az oka, melyeknél úgy tűnt, hogy az Alba kerülhet ki győztesen. Aztán mégsem így sikerült.

Csatlakozott játékosához a Góbi Henrik vezetőedző is. - Mindenkinek egyénileg kell változtatni a védőmunkáján.

Ez legyen a végszó, azt várjuk, hogy tényleg javuljon a csapat védekezése, és végre ismét győztes negyven percet ünnepelhessen a Vodafone Sportcentrum közönsége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!