Sport

2017.02.24. 16:32

Az atomvárosban az Albások

Székesfehérvár - A kupagyőztes, férfi kosarasok szombaton, 18 órakor Pakson vívják következő bajnoki mérkőzésüket.

Horog László

Érthetően nyerni akarnak. A szombati, Szolnok felett aratott kupasikert követően a vezetőedző, Dzunics Branislav két nap szünetet adott a csapatnak. Mindössze Bradford Burgess nem gyakorolt a társakkal, az amerikai légiós vasárnap hajnalban hazatért Washingtonba, családi okok miatt.

A csapatban ezúttal mutatkozik be a két hete, Marosvásárhelyről igazolt, 35 éves, rendkívüli játékintelligenciával rendelkező Alhaji Mohammed, aki irányítóként és bedobóként is bevethető. A paksiak legutóbb otthonukban szenvedtek 82-78-as vereséget, a szezonban a vártnál jobban szereplő kaposváriaktól, akik a kupában is nagyot alkothattak volna, ám 14 pontos vezetésről elbuktak a végjátékban a végül döntőig menetelő szolnokiak ellen.

A paksiak gyászosan kezdték a szezont a litván tréner, Gediminas Petrauskas irányításával, a szakvezetőtől január elején megváltak, helyére a körmendiek korábbi sikeredzője, a horvát Teo Cizmic került, aki fel is rázta az együttest, javult a teljesítményük.

Ezzel együtt is mindössze a tabella 12. helyét foglalják el, 5 győzelemmel és 13 vereséggel. A két gárda fehérvári meccsét, november elején az Alba nyerte könnyedén, 96-67-re.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!