Sport

2014.06.26. 12:55

Az egyik legfiatalabb A licenszes edző

Egy éve befejezte az aktív labdarúgó pályafutását a 26 éves móri Arany Dávid, aki most június elején sikeres UEFA A licenszes edzői vizsgát tett, s mint ilyen, az ország egyik legfiatalabb szakembere.

Matók János

Az akkor 10 éves Arany Dávid természetesen Móron kezdett el focizni, majd később nagy vargabetű következett a védekező középpályás életében: sorrendben a Videoton FC, a Szabadegyháza, a Tura, aztán a német ötödosztályú DJK Vilzing következett, s végezetül 2012-ben visszatért nevelő klubjához Mórra. Ott egy évet játszott, majd tavaly befejezte az aktív pályafutását. Mert közben már edzősködött az utánpótlásnál, foglalkozott a móri U9-es, U11-es, U16-os és U17-es csapatokkal. Aztán nagy fába vágta a fejszéjét.

– Jelentkeztem a Magyar Labdarúgó Szövetség UEFA A licenszes edzőképző tanfolyamára. Amire csak 25 embert vettek fel az 500 jelentkezőből, s közöttük voltam én is. Olyan ismert futballisták, mint Vincze Gábor, Schindler Szabolcs, Csordás Csaba, Oross Márton és Rob Kornél voltak a társaim. Ott ismertem meg Bozsik Péter volt szövetségi kapitány fiát, a szintén 26 éves Bozsik Józsefet is, akivel jó barátságba kerültünk – mondta Dávid.

– Számított rá, hogy bekerül a kiválasztottak közé?

– Nagyon sokat készültem a nagyon nehéz felvételire, ami végül jól sikerült, bizakodtam is, hogy felvesznek.

– Milyen volt a felvételi?

– A többi között kíváncsiak voltak a futballról alkotott véleményünkről, természetesen a magyar labdarúgásról, és arról, hogy itthon miben változtatnánk. Én három dolgot említettem. Így azt, hogy az NB II-ben maximum két idegenlégióst engednék játszani a csapatokban, hogy a magyar fiatalok több lehetőséget kapjanak, szokják a légkört. Aztán az U13-as bajnokságot háromnegyedes pályán, és 5x2 méteres kapura játsszák, főleg a sikerélmény miatt. Mert a jelenlegi 7x2 méteres kaput a hálóőrök nem tudják betölteni, s lényegében szinte minden lövésből gól lesz. Ráadásul a mostani pálya nagy neki. A harmadik pedig az volt, hogy nagyon sok csapat a TAO-s pénzek kijátszására törekszik, s így gyakran előfordul, hogy egy hétvégén egy fiatal focista két utánpótlás csapatban is pályára lép, s ez szerintem nem normális.

Arany Dávid csak az utánpótlásban akar edzősködni Fotó: Kovács Tibor

A tanfolyam egy évig tartott, Dávid most június elején sikeresen levizsgázott.

– Hogyan tovább?

– Őszintén szólva a felnőtt szint nem érdekel, ezzel a végzettséggel 10-15 évig csak az utánpótlással, a kimagaslóan tehetséges gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Mert meggyőződésem, hogy a magyar gyerekek semmivel sem rosszabbak, mint mások. Szeretnék felnevelni olyan játékost, játékosokat, akik egyszer majd bemutatkoznak a hazai élvonalban, és netán egyszer még a felnőtt válogatott címeres mezét is magukra ölthetik. Érdemes a gyerekekkel foglakozni, ez vezérel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!