Sport

2017.05.28. 19:40

Az érdiek nyertek a zárórán - Vereséggel búcsúztak az Alba Fehérvár KC kézisei az idei szezontól

SZÉKESFEHÉRVÁR - Az NB I-es kézilabda-bajnokság utolsó fordulójában az érdieket fogadta az FKC. A mérkőzést a vendégek nyerték, 35-32-re.

Horog László

A kezdés előtt a szezon, valamint az elmúlt hónap legjobb fehérvári játékosait köszöntötték az FKC szurkolói klubjának vezetői, május legjobbja a távozó japán irányító, Ishitate Mayuko lett, a 2016-17-es idényben pedig a drukkerek szerint Biljana Bandelier nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt.

A szerb-francia átlövő is utolsó meccsét játszotta kék-fehérben, befejezi sportolói pályafutását. A tabellán elfoglalt helyezéseken már nem változtatott a szezon záró összecsapása, az már korábban eldőlt, hogy a fehérváriak nem lépnek el a 6. helyről, az érdiek pedig bronzéremmel búcsúznak a szezontól.

Bandelier sikeres átlövésével indult az összecsapás, erre gyorsan válaszoltak a látogatók, majd Janurik bravúrjai következtek. A hálóőr mindent védett, aztán Kazai a szélről túljárt az eszén, Májer pedig lerohanás után talált be, 3-1. A vendégeknél a szélsők voltak aktívak, Fekete és Krpez, a hazaiaknál az átlövők jeleskedtek, őrizte a kétgólos különbséget az Alba.

A vendégek kapusán Bandelier, Lavko és Mendy sem tudott kifogni, a vendégek szélsői megint nem hibáztak, egyenlített az Érd, sőt, Andjela Bulatovic góljával már vezetett, 6-7. Gonzalez tovább növelte a különbséget, a túloldalon Lavko büntetőből, majd gyors indításból is eredményes volt, aztán ismét a vendégek domináltak, 9-12.

Jelena Lavko (a labdával) 13 gólja is kevés volt a csapat sikeréhez
Fotó: Igari Balázs

Nem tudott két gólnál közelebb jönni a vendéglátó, aztán Gjorgjijevska révén mégis, Bandelier bombájával pedig 15-15-re alakult az eredmény, a vendégek szakvezetője, Szabó Edina időt kért. Hétméteresből Lavko ejtett, fineszesen járt túl
a büntetőre érkező Gridnyeva kapus eszén, Klivinyi egalizált, aztán felváltva estek
a gólok, félidőben 18-17-re vezettek a hazaiak.

Fordulás után Gonzalez és Krpez révén fordítottak a látogatók, négy gólt szereztek zsinórban, 18-21. Nekik minden bement, a házigazdáknak semmi, aztán Krpez a kapufára ejtett, Deli Rita pedig időt kért. Nem csak ő magyarázott a kispadnál, a kapusedző, Sugár Tímea, Sipekinek és Herr Orsolyának igyekezett tanácsokat adni, tizenöt méterrel távolabb. Bulatovic és Kisfaludy tovább növelte az előnyt, állva maradtak a vendéglátók, 18-23.

Az érdiek újabb góljai nyomán Deli ismét időt kért, nem találta a ritmust a házigazda, a főváros melletti település együttese viszont minden akcióját góllal fejezte be. Aztán Sipeki bemutatott két bravúrt, de ez csak arra volt elég, hogy ne lépjenek el jobban a vendégek. Állandósult a hétgólos differencia, nem tudtak közelebb férkőzni az albások, aztán Klikovac két góljával sikerült kozmetikázni az eredményen, majd megint az érdiek diktáltak, öt perccel a zárás előtt, 27-34. Harcoltak a hazaiak, közelebb jöttek, de a második játékrészben magabiztosabb látogatók megérdemelten nyertek, 32-35.

Alba Fehérvár KC-Érd 32-35 (18-17)

Székesfehérvár, Köfém csarnok, 850 néző, vezette: Dobrovits, Tájok

 

Alba Fehérvár: Herr O.- Májer 2, LAVKO 13 (8), Isitate 1, MAYER 1, BANDELIER 6, Kazai 2. Csere: SIPEKI (kapus), Mendy 2, Gjorgjijevska 2, Pelczéder 1, Tilinger 1, Klikovac 1, Hajduch. Vezetődző: Deli Rita

 

Érd: Janurik - KRPEZ 10 (5), M. GONZÁLEZ 7, Signaté 3, A. BULATOVICc 6, KISFALUDY 4, Fekete B. 2. Csere: Gridnyeva (kapus), Klivinyi 3, Kiss N., Szabó L., Barján, Gulyás, Araújo. Vezetőedző: Szabó Edina

 

Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Hétméteresek: 8/8, illetve 5/5



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!