Sport

2015.04.28. 17:04

Július 7-én újra a világ legjobbjai gyülekeznek a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban

Székesfehérvár - Július 7-én ötödször rendezik meg Magyarország legrangosabb egynapos sporteseményét, a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban.

Silye Sándor

A rangos eseményről a budapesti sajtótájékoztatón Gyulai Márton versenyigazgató, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Spiriev Attila versenyigazgató és Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető tájékoztatott, tudtuk meg a szekesfehervar.hu-n. Elhangzott: az eddigi versenyeken 50 ország több mint 400 versenyzője indult, köztük számos világ-, illetve olimpiai érmes sportoló. Cser-Palkovics András szerint óriási rangot jelent Székesfehérvárnak, hogy újra otthont adhat a Nagydíjnak, amely az év kiemelkedő eseménye a sport városában.

Pars Krisztián: jöhet az újabb nagy dobás a világbajnokság előtt. Fotó: Koppán Viktor

Spiriev Attila verseny sportigazgató elmondta, a tárgyalások zajlanak, felejthetetlen versenyt láthatnak majd a nézők. A tervek szerint 17 nemzetközi, 3 nemzeti és 2 junior versenyszám várható. A program kezdési időpontja 15 óra, ezelőtt a női kalapácsvetést és a „TE mennyit futsz 100-on?" elnevezésű programot tekinthetik meg az érdeklődők. A nemzetközi versenyek 17 száma között négy dobószám lesz. A nemzetközi számokban arra is ügyeltek, hogy a kiemelkedő magyar atléták pályára léphessenek. Ott lesz a többiek között a 110 gátas Baji Balázs és Kiss Dániel, a női súlylökő Márton Anita fedett pályás Európa-bajnok. Kitüntetés, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2015-ben is megadta a jogot arra, hogy a férfi is a női kalapácsvetés az IAAF Kalapácsvető Világsorozat részeként kerüljön megrendezésre.

– A fehérvári viadalra egyfajta főpróbaként tekintek, hiszen utána egy hónap áll körülbelül rendelkezésre a vb-ig – mondta Pars Krisztián.

A jegyek egyben tombolaszelvények, több értékes nyereményt kisorsolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!