Sport

2017.01.16. 20:01

Az MMA után most thai bokszban szeretné kipróbálni magát

Székesfehérvár - A fehérvári harcos, Tóth Tamás az MMA után új vizekre evez, a thai bokszban képzeli el a jövőjét.

Szupkai Gábor

Napjainkban virágkorukat élik a küzdősportok. A világ egyik legértékesebb szervezetének jogait éppen tavaly adták el 7 milliárd dollárért. Az MMA, azaz a vegyes harcművészetek egy nagyon összetett sport, sokoldalú harcosokat kíván. Itt kevés, ha csak jók az ütéseid, prímán rúgsz, vagy éppen a földharc az erősséged. Mindenben jónak kell lenni. Tóth Tamás a legmagasabb szinten űzte ezt a sportot, de egy hátsérülés átírta a terveit. Most egy másik harcművészeti ág, a thai boksz felé kacsintgat.

- Mielőtt bárki ujjal mutogatna a küzdősportokra, hogy lám milyen sérülésveszélyes, szeretném elmondani, hogy olyan sérülésem volt, amit a hétköznapokban is begyűjthettem volna, ha éppen elcsúszom a fürdőszobában, és a hátamra esek. De tény, hogy emiatt valóban átalakultak mostanra a terveim. Sokáig nem tudtam rendesen tréningezni, kímélnem kellett a hátamat, csökkenteni az edzések számát. Ennek ellenére sajnos így is rásérültem egy ökölvívó edzésen, hónapokat kellett kihagynom. Áprilistól szeptemberig funkcionális és súlyzós edzéseket végeztem, ezt pedig kiegészítettem heti 2-3 alkalommal bokszedzéssel. Az ottani edzőm javaslatára pedig nekivágtam a thai boksznak. Már a sérülés alatt is nagyon hiányoztak a kéz- láb technikák, így most nagyon lelkes vagyok. Magyarországon sok jó harcos van, de nekem is megvannak bőven az alapok. Ami újdonság, és amit mindig is ki akartam próbálni az a könyök- és térdvariációk, ezeket most megtanulhatom. Szerencsére a sérülésem, úgy fest, teljesen rendbe jött, így nem akadályoz semmiben, Most a legfontosabb az lenne, hogy visszanyerjem a versenysúlyomat.

Tóth Tamás most a thai boxban keresi az újabb kihívásokat, ebben a szakágban szeretne bizonyítani Fotó: Molnár Artúr

- Mennyire más a thai boksz a vegyes harcművészetekhez képest?

- Az biztos, hogy egyáltalán nem visszalépés az MMA után. Annyiban különbözik, hogy nem négy-, hanem tíz unciás kesztyűben harcolunk, de itt olyan rúgó, könyök és térdtechnikák vannak, amik viszont más küzdősportban ennyire hatványozottan nincsenek jelen. Ebben a szabályrendszerben egyértelműen a rúgás a fő fegyver. Persze nem hátrány, ha vannak ökölvívó alapok.

- Az igaz, hogy teljesen nem távolodik el az MMA-tól?

- Így van. Edzéseket tartok, bár nem olyan egyszerű ez. Sok lehetősége van az embereknek a városban. Ráadásul változtak az idők, most nagy divat a fitnesz és a testépítés, míg régen mindenki a küzdősportokat kereste.

- Hogy fér bele mindez a magánélet mellett?

- Amíg nem tudtam rendesen tréningezni, több időm maradt a privát életemre, a munkára. Sikerült egy kisebb vállalkozást is összehozni, egyenesbe jöttem, most újra több időt tudok fordítani a sportra. Szinte az alapoktól kezdem, hiszen sosem küzdöttem ebben a szabályrendszerben. Remélem, minden összejön, és megkapom a lehetőséget, hogy bizonyítsak, és kipróbáljam magam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!