Sport

2017.03.27. 19:56

Az új Sóstói Stadion 11 százalékos készültségen áll, a terv szerint épül

Székesfehérvár - A bontásnak vége, napról napra emelkedik, s már stadionra hasonlít a Csíkvári úti építmény. A kivitelezők és a városvezetés bejárást tartott az épülő Sóstói Stadionban.

Ferencz Balázs

Betontörmelék-halmok, glédába állított, vagy éppen formára hajlított vasrudak között, morgó munkagépek mellett, kavicsos, porfedte talajon lépkedünk, de a most még háborús állapotokat idéző térben tisztán látni, hogy hol áll majd az a bizonyos temető felőli kapu, mely a Sóstói Stadion pályájának oly fontos kelléke lesz.

Több mint 120 napja, 2016. november 23-a óta kezdte a munkát a négy cég alkotta Sóstó Konzorcium, s az egykori-leendő játéktéren körbepillantva már érzékelhető a stadionhatás. Három oldalon állnak a lelátó vázaként szolgáló vasbeton pillérek, melyeken körbe 27 sornyi szék kap helyet. A valamivel több, mint 12,6 milliárd forintból épülő aréna befogadóképessége 14201 fő lesz. Gönczöl Péter, a STRABAG MML Kft. ügyvezetője szerint tartani tudják a kivitelezésre szánt 420 naptári napot, azaz 2018. január 16-ára befejezik a munkálatokat, annak ellenére, hogy az igen hideg tél hátráltatta a kivitelezést.

- Nemcsak egy stadion, hanem egy városrész rehabilitációját is jelenti ez a beruházás - mondta Cser-Palkovics András polgármester, aki a legújabb BIM 5D szoftver segítségével virtuálisan is körbejárhatta a majdani stadiont, már elkészült állapotában.

- Magában foglalja ez a beruházás egy UEFA 4-es, a XXI. századi igényeknek mindenben megfelelő stadion létrehozását, valamint a környező utak, utcák, parkok megújulását, s nem szabad elfelejteni, hogy egy külön beruházásként, de a stadionnal szoroson összekapcsolódva egy több mint 200 hektáros természetvédelmi környezet megmentését is. Lassanként a Vidi-szurkolók elkezdhetik a visszaszámlálást. Mi lenne szebb annál, mintha a stadion átadása után, jövő ilyenkor nemzetközi kupameccseket is lehetne rendezni itt gyorsan - tette fel a költői kérdést a polgármester.

A szerződésben hat részhatáridő szerepel, az első, a 15 százalékos készültséget rögzíti, ezt napokon belül elérik, Varga Róbert, a STRABAG területi vezetője szerint hétfőn 11 százalékon állt a stadion.

23 ezer négyzetméternyi zöldfelületet rehabilitálnak, illetve telepítenek. A stadion területe 17 ezer négyzetméter, az épületegység alapterülete 10 ezer m2, az épület legmagasabb pontja 21,8 méter lesz. Az aréna mellett 405 parkolóhelyet alakítanak ki.

A STRABAG saját állománnyal és 46 alvállalkozóval, mintegy 140 fővel, 38 kisebb beszállítóval dolgozik a stadion építésén.

A 2005-ben épített fejépület most átlátható, csak a tartószerkezete maradt meg, a lelátó is eltűnt. A bontási munkákkal elkészültek, sőt a több mint 4000 köbméter betont elnyelő cölöpözési munkákkal is végeztek, s jól haladnak a megmaradó épület megerősítésével, átalakításával is. Most kezd el kinőni a földből a létesítmény, több üzemben gyártják a vasbeton szerkezeteket. A régi, legendás eredményjelző helyére érve már egy 10 méterre égbeszökő acélszerkezeten akad meg a tekintet, ez a kilátó, melynek látogatószintje 30 méteren van, a teljes magassága 50 méteres lesz.

Horváth László, a Konzorcium vezetője tájékoztatott, hogy még több munkafolyamatra ki kell választaniuk a kivitelezőt.

A következő 100 napban befejezik a monolit vasbeton szerkezetek készítését, a főépület megerősítését.

Ez idő alatt szinte teljesen végeznek a lelátókaréj vasbeton szerkezetének szerelésével. Május elején a tető acélszerkezetét építik, majd a tetőfedés következik. Ezzel párhuzamosan a környező területek közművesítését is megkezdik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!