Sport

2016.08.30. 18:00

Bevásárolt a Videoton - Marko Scsepovics Fehérváron

Székesfehérvár - A 25 esztendős, ötszörös szerb válogatott, háromszoros szerb és egyszeres görög bajnok csatár legutóbb a belga élvonalban játszott.

Ferencz Balázs

Az Olympiakosz és a Videoton FC megállapodásának értelmében keddtől Székesfehérváron folytatja pályafutását Marko Scsepovics, aki 2019. június 30-áig szóló szerződést írt alá a piros-kékekhez.

Marko Scsepovics 1991. május 23-án született Belgrádban. Gyerekként rövid ideig a spanyol CP Mérida csapatában is szerepelt, édesapja ugyanis ott futbalozott, de nevelőklubja a Partizan volt. A belgrádi csapatban 45 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett, három szezon alatt pedig három bajnoki címet ünnepelhetett. 2013-ban Görögországba, az Olympiakosz együttesébe igazolt. A görög csapatban 21 tétmérkőzésen hétszer talált be az ellenfelek hálójába. Felnőtt pályafutása első mesterhármasát is az Olympiakosz színeiben érte el - az OFI Kreta elleni bajnokin triplázott - a szezon végén pedig újabb bajnoki aranyéremnek örülhetett. 2014 nyarán a spanyol másodosztályban szereplő RCD Mallorca labdarúgója lett. Tizenöt spanyol bajnokin hatszor volt eredményes, majd 2015 februárjában az orosz Tyerek Groznij együtteséhez került. A 25 éves támadó a legutóbbi szezonban a belga élvonalban szereplő Royal Mouscron-Péruwelz csapatát erősítette, ahol szintén kölcsönjátékosként 24 bajnokin hat gólt szerzett. A szerb csatár 21 évesen Belgium ellen debütált a válogatottban. A transfermarkt.de német portál szerint Scsepovics jelenlegi értéke 1,2 millió Euró.

Kovács Zoltán (b) sportigazgató és az új szerzemény, a szerb válogatott Marko Scsepovics
Fotó: vidi.hu

- Ismerem már valamennyire a klubot, hiszen az elmúlt egy hónapban már sok videót megnéztem a csapatról és persze utána is olvastam a Vidinek. Több szerb játékos is megfordult már itt, szóval sikerült begyűjtenem a szükséges információkat, valamint emlékszem, hogy néhány éve még Partizan-játékosként egy edzőmeccsen is pályára léptem a Vidi ellen. A szurkolók harcos, megalkuvást nem tűrő játékra számíthatnak tőlem, emellett természetesen bízom benne, hogy sok góllal bajnoki címhez tudom majd segíteni a csapatot a szezon végén - nyilatkozta a vidi.hu-nak szerződés aláírása után Marko Scsepovics.

- Marko egy nagyon jó felépítésű, labdával remekül bánó, gólerős labdarúgó - ezt már bizonyította Spanyolországban és Belgiumban is. Igazából eddig egy klasszikus center szerepelt a keretben, szerettük volna ezen a poszton is tovább erősíteni a csapatot. A görög rekordbajnok Olympiakosztól tudtunk játékost vásárolni, úgy gondolom, hogy ez a Vidi ambícióit mutatja, ismételten csak köszönni tudom a vezetőségnek, hogy volt erre lehetőség. Még fiatal, de mégis tapasztalt labdarúgó érkezett, akiért nem véletlenül fizetettek ki annyi pénzt korábban a görögök, biztos vagyok benne, hogy hamar a klub egyik komoly értéke lesz. Tudom, hogy egyik célja, hogy visszakerüljön a szerb válogatott keretébe, ehhez csapattársaitól és a szakmai stábtól minden segítséget megkap majd, de persze elsősorban neki kell majd olyan teljesítményt nyújtania itt nálunk, hogy meghívót kapjon a szövetségi kapitánytól - vélekedett Kovács
Zoltán sportigazgató.

Címkék#Videoton FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!