Sport

2017.03.18. 19:52

Bizakodik az Alba pontgyárosa

Vasárnap 18 órakor Körmenden lép pályára az Alba Fehérvár kosárcsapata. A csütörtöki meccs legjobbja, Alhaji Mohammed győzelmet vár.

Horog László

Az Alba utolsóként, öt héttel ezelőtt érkező légiósa, az amerikai Alhaji Mohammed remek játékkal jelentkezett a csütörtöki, Szeged elleni összecsapáson. Magától értetődő természetességgel szórta a pontokat, 21 egységig jutott a találkozón, ráadásul a triplákat százszázalékos biztonsággal süllyesztette a gyűrűbe. Mind a négy kísérlete célba ért.

- Ez volt a legjobb mérkőzésem a fehérvári csapatban, jól ment a játék. Nem az a fontos, hogy én mit gondolok a játékomról, hanem az, miként vélekedik a vezetőedző. Ez dönti el, hogy a következő mérkőzésen pályára lépek vagy sem. A győri kupadöntőt megelőző napokban érkeztem, ezért az Magyar Kupa fináléjában még nem játszottam. Egyre jobb formába lendülök, jól érzem magam Fehérváron. Profi egyesülethez kerültem, utolsó klubomtól, a Marosvásárhelytől nem túl baráti viszonyban váltunk el, bár voltak jó időszakaink.

A hétközi, Szeged elleni, 94:70-re nyert összecsapáson nem eredeti posztján, irányítóban jutott szóhoz, ezt a szerepkört Brandon Taylor látta el. Ő is jól játszott, 14 pontot szerzett, Mohammed mögött következett az eredményességi listán. Alhaji ezúttal bedobóként bizonyított, a szakvezetés által pihentetett kanadai pontgyárost, a szezonban végig megbízhatóan teljesítő Justin Edwardsot helyettesítette, remekül.

- Vasárnap Körmenden lépünk pályára, a bajnokság második helyezettje ellen. Én decemberben még nem voltam itt, de a társak mondták, hogy ellenfelünk remek játékkal, végig vezetve nyert. Van miért visszavágnunk, bízom a győzelemben!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!