Sport

2017.07.25. 19:35

Becsület, hit és némi csoda - A Bordeaux lesz a Videoton ellenfele

SZÉKESFEHÉRVÁR Francia sztárcsapat, a gall bajnokság hatodik helyezettje ellen vonul pályára a Videoton FC csütörtök este. A Matmut Atlantique bő egy év szünet után újra magyar csapatot lát vendégül.

Ferencz Balázs

Miután a Videoton FC 4-1-es összesítéssel túljutott az észt Nömme Kalju ellen az Európa Liga selejtezőjében, egy komoly ellenfél állt a fehérváriak útjába. A selejtezősorozat harmadik körében már rettentő kemény csapatokkal kellett számolnia a nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként állva maradó Videotonnak, hiszen olyan együtteseket is kaphatott volna, mint az olasz sztárklub AC Milan, vagy a liverpooli Evereton.

Egyelőre még nem kell a San Siro légkörét, vagy éppen az angol futball hangulatát szoknia a fehérvári piros-kék egyletnek, de az is biztos, hogy a Girondins Bordeaux elleni párharc sem lesz "kispályás" a Vidi számára. Merthogy a Bordeaux a francia labdarúgás egyik legpatinásabb együttese.

A csapatot 1881-ben alapították. Hatszor (1950-ben, 1984-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1999-ben, és 2009-ben) nyertek francia bajnokságot.

A Girondins Bordeaux együttese még nem játszott tétmeccset a nyári szünet után, négy felkészülési találkozón van túl
Fotó: girondins.com

Legnagyobb európai sikerük az 1996-os UEFA-kupa-döntő volt, ahol a Bayern Münchentől végül összesítésben 5-1-el maradtak alul.

Főbb állomások a Bordeaux életéből: 1937 - A csapat profivá válása; 1941 - Az első győzelem döntőben: Francia kupát nyertek, előbb, minthogy szerepeltek volna az élvonalban. 1945 - az első szezon az első osztályban; 1950 - az első bajnoki cím; 1964 - először léptek ki az európai kupaporondra; 1984 - az első Bajnokok Ligája részvétel, a csapat az elődöntőben esett ki a Juventus ellen 2-3-as összesítéssel. 1987 - az első duplázás (bajnokság, kupa); 1996 - az első európai döntő.

A hatszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes csapat leghíresebb játékosai között szerepel a franciákkal 1984-ben Eb-győztes Alain Giresse - aki 520 bajnokin lépett pályára a Bordeaux színeiben -, de hosszabb ideig futballozott Girondins-nél Jean Tigana, Zinédine Zidane, Jean-Pierre Papin, Bixente Lizarazou és Sylvain Wiltord is. Sőt, a Videoton korábbi védője, Marco Caneira is erősítette a bordeaux-iakat, 2002 és 2005 között 65 bajnokin lépett pályára. A magyar mezőnyhöz, vagy a közép-európai viszonyokat tekintve is bődületesen erős financiális háttérrel bíró, tekintélyt parancsoló klub a franciáké. A Videoton valamivel több mint 12 millió eurót érő keretével szemben a Bordeaux jelenlegi játékosállományának értékét mintegy 74 millió euróra becsüli a transfermarkt.de...

A 45 éves Jocelyn Gourvennec 2016 óta a Bordeaux menedzsere
Fotó: girondins.com

Óriási különbségek. Az ismertebb labdarúgóik közé sorolható a csapatkapitány, a cseh Jaroslav Pla'il, a korábbi francia válogatott - most 33 éves, de óriási közönségkedvenc - Jérémy Toulalan (2 millió euró), Diego Contento (2 millió euró) és a Rennes-től a nyáron érkező kapus, Benoît Costil (7,5 millió euró) sorolható, a legtöbbet azonban a német portál szerint nem ők, hanem a 20 éves brazil jobbszélső, Malcom éri, akinek értékét 10 millió euróra taksálja a labdarúgással foglalkozó oldal.

A nyáron elhagyta a klubot Jérémy Ménez (Antalyaspor), a Malcomhoz hasonlóan 10 millió euróra értékelt balszélső, Adam Ounas (Napoli), illetve a Bordeaux-nál 2011 óta csaknem 150 bajnokin pályára lépő Nicolas Maurice-Belay. Egyes hírek szerint a klub hamarosan hivatalosan is bejelenti a Leicester Citytől érkező Nampalys Mendy leigazolását. Mindeközben a Videoton FC csendben, de lázasan készül egy Európa-hírű meglepetésre. Miért is ne? Volt már ilyen a fehérvári történelemben.

IMPOZÁNS, SZÉP EMLÉKŰ STADION

A Girondins Bordeaux új arénáját, a Matmut Atlentique-ot 2013-ban kezdték el építeni. 2015. május 18-án adták át az impozáns, 42 115 fő befogadására alkalmas létesítményt. A stadion kivitelezésének összértéke 168 millió euró volt. Amellett, hogy az FC Girondins de Bordeaux itt játssza hazai mérkőzéseit, több válogatott találkozónak is otthont adott már az aréna. Nem is akármilyeneknek. Magyarország nemzeti együttese, bő egy évvel ezelőtt, 2016. június 14-én éppen ebben a stadionban tért vissza az európai futball vérkeringésébe. A Bordeaux-i játéktéren vívta első összecsapását a válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, amikor is Szalai Ádám és Stieber Zoltán találataival 2-0-ra nyert Magyarország Ausztria válogatottja ellen. Vagyis eddig csak szép emlékeink lehetnek a Matmut Atlantique-ról.

Itt játszott Wales és Szlovákia (2-1), Belgium és Írország (3-0), valamint Horvátország és Spanyolország is (2-1). Németország és Olaszország ebben a stadionban vívta a negyeddöntőt, melyet 1-1-es hosszabbításbeli eredmény után a németek nyertek tizenegyesekkel 6-5-re.

Jegyzet: Gombok és valóság

Gyerekkorom egyik kedvenc gombfocicsapata volt a Bordeaux. A lila és sötétkék árnyalatban pompázó műanyagkorongok kivételes csúszóképességgel bírtak, az ívek pedig makacsul suhintották a lasztit az ellen kapuja felé. A képecskékről visszanéző játékosok névsora sem volt éppen felejthető. Giresse, Tigana, Lacombe, Battiston, Trésor olyan egységet alkottak már egy tízév körüli fiúcska fejében is, mely szinte verhetetlen volt.

A nem éppen gyengécske francia foci ikonikus alakjai nem csak a valóságban, de a furnérlemezre rajzolt pályán is varázsoltak a pöccintések tengerén. Szinte mindig nyertek. Szinte. Mert az akkori kor verhetetlen tizenegyének gombjait a Bordeaux sem szaggatta le.A Videotont ők sem tudták legyőzni. Talán most sem...

Ferencz Balázs

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!