Sport

2016.08.24. 19:36

Csákvári öröm, felcsúti bánat

Békéscsaba, Csákvár - Az NB II 6. fordulójában a Puskás Akadémia FC nagy vereségbe szaladt bele Békéscsabán, míg a Csákvár otthon tartotta a három pontot.

Káldor András

Békéscsabai Előre-Puskás Akadémia FC 5-0 (2-0)

A tavalyi szezonban még mindkét csapat az NB I-ben vitézkedett, éppen ezért volt rendkívül pikáns a szerdai összecsapásuk. A 12. percben egy nagy bedobásra Birtalan Botond érkezett a legjobb ütemben, és közelről a kapuba lőtt. Majd a 29. percben Nagy István szabadrúgásból talált be, a gólnál ráadásul a vendégek kapusa, Gőcze Gergő alászaladt a labdának. Majd a 62. percben Zsidai László fektében odarúgott Birtalannak, Vad II István azonnal kiállította. A PAFC sorsa a 81. percben dőlt el Gőcze a kapujából kifutva elgázolta Gránicz Patrikot, így ő is mehetett zuhanyozni . A szabadrúgást Nagy I. lőtte be a hátvéd Nagy Zsoltnak, aki kényszerűségből állt a kapuba, mivel több cseréje nem volt a PAFC-nak. Aztán Birtalan másodszor is betalált, az utolsó percbe, pedig Bagi István is eredményes volt.

A Csákvár hazai pályán a Budaörsöt fogadta, és 1-1--es félidő után 2-1-re győzött. Itt Paudist Patrik és Molnár Tibor találataira csak Csillag Dárius tudott válaszolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!