Sport

2016.10.28. 15:23

Csúcsrangadó a búcsún NB I - A listavezető Vasas a Videoton ellen köszön el stadionjától

Székesfehérvár - Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság 14. fordulójában komoly lépést tehet a Videoton FC atabella első helye felé.

Ferencz Balázs

Emlékezetes marad a mai Fáy utcai összecsapás, annyi szent. Több szempontból is. A Vasas FC és a Videoton FC 14. fordulóbeli mérkőzése egyfajta keretbe foglalja a két együttes eddigi történetét, ugyanis a Vidi épp a Fáy utcában játszotta első NB I-es mérkőzését még 1968-ban, s a fehérváriak közreműkédésével búcsúzik az Illovszky Rudof Stadion.

Az NB I csúcsrangadója lesz az utolsó meccs az angyalföldi „arénában”, mielőtt a Vasas otthona is újjáépül. Az említett, 1968-as bajnokin 6-1-re nyert a Vasas - a fehérváriak egyetlen találatát Csukovics László jegyezte - most azonban biztos nem lesz ekkora különbség a két csapat között, hiába vezeti a bajnokságot az angyalföldi piros-kék egylet. Nagy csatára, komoly harcra, jó mérkőzésre lehet számítani, hiszen a Videoton FC a Vasas közvetlen üldözője. Henning Berg alakulata egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehet a tabella első helye felé is.

- Ugyanúgy készülünk erre a bajnokira is, mintha bárki más ellen játszanánk - mondta Szolnoki Roland, a Videoton FC védője.

- A Vasas előttünk áll, de természetesen győzni megyünk Budapestre.A szombaton 17 óra 45 perckor kezdődő találkozó lesz a két csapat 90. egymás elleni élvonalbeli összecsapása.

Fotó: Molnár Artúr

Az eddigi 89 bajnokin a Vidi 31, a fővárosiak 27 győzelmet ünnepelhettek 31 döntetlen mellett. A gólarány 129-117 a Vidi javára. Legutóbb Felcsúton Michael Oenning együttese a megtréfálta a Vidit, 2-1-re nyert, majd legyőzte a Fradit, a DVSC-t és a Honvédot is.- Kevés gólt kapnak, stabilan védekeznek, előrefelé pedig a kontrákból nagyon veszélyesek - vélekedett az ellenfélről Szolnoki. - Nem szeretnénk, hogy az ötpontos különbség mégnagyobb legyen.

Biztosan nagy önbizalommal játszik majd a Vasas, jó formában vannak. Ha most meg tudjuk őket fogni, talán hullámvölgybe kerülnek, amiből előnyt kovácsolhatunk.A műtét után lábadozó Simon Ádám még nem harcra kész, és nem lehet a keretben a sárga lapjai miatt eltiltását töltő Loic Nego sem.

AZ NB I ÁLLÁSA:

1. Vasas FC 139 13 21-10282. Videoton FC  13 72 429-15 233. Ferencvárosi TC  13 64 325-18 224. Haladás 136 34 16-15215. Bp. Honvéd  13 53 520-14 186. Újpest FC 134 54 21-20177. Mezőkövesd  13 44 515-19 168. MTK Budapest  13 44 58-14 169. Debreceni VSC  13 43 617-20 1510. Gyirmót FC 133 46 6-161311. Diósgyőri VTK  13 33 717-27 1212. Paksi FC 132 65 11-1812

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!