Sport

2015.11.24. 20:35

Sipos Tamás a dobogón érzi jól magát

Székesfehérvár – Egyre népszerűbb napjainkban a fitness, és a fehérvári Drávucz Team sokat is tesz ezért.

Szupkai Gábor

Rengetegen tesznek sokat egészségükért, ebben segít többek közt a Drávucz Team is, amihez már a város is támogatást nyújt nekik. Ők pedig mindezt kiváló eredményekkel hálálják meg, de főleg versenyzőjük Sipos Tamás, aki hat versenyen is indult rövid idő alatt. Ő az úgynevezett Fitness modell kategóriában teszi próbára magát, ahol nem a túlzott izomtömeg, hanem inkább azok egyenletes és formás megoszlása számít, valamint nem árt, ha valaki jóképű is, ha már modellekről beszélünk.

Sipos Tamás kezdésnek Budapesten a Bodysport Kupán közel 20 versenyző között szerezte meg az ezüstérmet Men’s Physique -172cm kategóriában. Ezt követően a MOM Sport Uszoda és Spotközpontban következett a Fitparádé 2015, ahol a Férfi Fitmodel I. versengésben a bronzérem jutott neki. De a java csak ezután következett, hiszen egy hétvégén két erőpróba is várt rá. Először a legrégebbi magyar testépítő verseny, a Superbody gálán Athletic kategóriában sikerült megkaparintani a harmadik helyezést, majd egy nappal később Komáromban az első Predators Classicon még erre is rátett egy lapáttal és egy ezüstéremmel térhetett haza. A hódmezővásárhelyi magyar bajnokságon negyedik pozícióban végzett a Drávucz Team atlétája, majd zárásként Ausztriában egy nemzetközi verseny következett, ahol a szerb, és a marokkói bajnok mögött harmadik lett, ezzel téve emlékezetessé a hónapot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!