Eb történelem, 1968: hullottak az érmék, az olaszok kétszer döntőztek, másodjára csak nyertek

2016. március 17., 16:25 szerző: Káldor András
hozzászólás
Párizs - 2016. június 10-én egyhónapos útjára indul a labda a 15. labdarúgó Európa-bajnokságon. Sorozatunkban felelevenítjük az eddig lejátszott kontinenstornák történetét.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Mindenképpen történelminek nevezhető a harmadik, 1968-as torna, hiszen immár hivatalosan is Európa-bajnokságnak nevezték az addig Nemzetek Kupájának hívott sorozatot. 31 válogatott nevezett, és először állt rajtvonalra az NSZK és Skócia, más kérdés, hogy egyikük sem jutott tovább csoportjából. Igen, a csoportjából, a magas létszám miatt - a korábbi gyakorlattól eltérően - ugyanis nyolc csoportot hoztak létre, s ezek győztesei kerültek tovább a legjobb nyolc közé, ahol a régi szisztéma szerint már egyenes kieséssel döntöttek a négyes döntőbe jutásról. A magyar válogatott nem sokat teketóriázott, és elsőként kvalifikálta magát a kieséses szakaszba. Hollandia, Dánia és az NDK válogatottjain keresztül vezetett az út a negyeddöntőbe, méghozzá a Vasast három bajnoki címhez segítő Illovszky Rudolf irányításával. Mindössze egyszer szenvedtek vereséget a selejtezők során, Lipcsében az NDK 1-0-ra tudott győzni, valamint Rotterdamban a hollandokkal ikszeltek (2-2), a többi meccset azonban magabiztosan hozták. A csoport megnyerése után semmi sem utalt arra, hogy a válogatott kispadján változás lehet. Decemberben még Illovszky vezetésével utazott dél-amerikai túrára a csapat, és éppen ezért ért váratlanul mindenkit, hogy január elején, a szerződése lejárta után maga kérte, hogy mentsék fel a munkavégzés alól, mert a jövőben kizárólag a Vasasnál kívánt tevékenykedni. Ezután az MLSZ elnöksége az NDK-ban sikereket elérő Sós Károly mesteredzőt bízta meg a válogatott vezetésével. Közben kialakult a negyeddöntő mezőnye is, amelyben pikáns párosításokkal találkozhattunk. Elég csak az angolok és a címvédő spanyol válogatott párharcára gondolni, amelyből Anglia 3-1-es összesítéssel ment tovább. A többi ágon Olaszország szoros csaták után 4-3-mal lépett tovább Bulgárián, Jugoszlávia pedig Marseille-ben döntetlenezett a franciákkal, ám Belgrádban már 5-1-re kiütötte őket. Magyarország Szovjetunió ellen próbálta megváltani az olaszországi négyes döntőre szóló repülőjegyét. A Népstadionban nyolcvanezer néző előtt ugyan 2-0-ra győztek legjobbjaink Farkas János és Rákosi Gyula találataival egy nagyszerű mérkőzésen, ám kérdéses volt, hogy ez a két gól előny elég lesz-e a továbbjutásra a Luzsnyiki stadionban. Alig telt el egy hét a mérkőzés óta, és rémálommal felérő kilencven percben volt része csapatunknak. Solymosi Ernő öngólja jelentette a nyitányt, majd a szünet után előbb Murtaz Hurcilava kettőre növelte a szovjetek előnyét, és a 70. percben Anatolij Bisovec adta meg a kegyelemdöfést. Így történhetett meg, hogy a szovjet együttes az első három kontinensbajnoki kiírásban kétszer is elbúcsúztatta a magyar válogatottat….

A kontinensviadalok történetének harmadik győztese, Olaszország válogatottja hazai környezetben, Rómában vívta ki az elsőséget

Nápolyban aztán a vendéglátók megálljt parancsoltak nekik, méghozzá nem akármilyen módon. A találkozó a hosszabbítás után sem hozott gólt, így pénzfeldobással döntöttek a továbbjutó csapatról. A szovjetek és az olaszok kapitányával, a csapatok egy-egy képviselőjével, valamint Kurt Tschentscher nyugatnémet játékvezetővel bementek az öltözőbe, ahol a bíró elővett egy régi érmét (egy 1916-os francia tízfrankost), Giacinto Facchetti az olaszok csapatkapitánya pedig választott. Írást mondott, és azzal nyertek. Más lapra tartozik, hogy mindez másodszorra sikerült, mert az első pénzérme ugyanis begurult a zuhanyzó rácsa alá. Később megtalálták, állítólag a szovjeteknek kedvezett volna… A másik ágon Jugoszlávia Angliával mérkőzött Firenzében. Jugoszlávia csapata szemtelenül fiatal, nemzetközi szinten rutintalannak számító együttessel érkezett az Eb-re, míg a világbajnok angoloknál öten büszkélkedhettek 40-nél is több válogatottsággal. Ám ezúttal ez mit sem számított, borították a papírformát, a későbbi gólkirály Dragan Dzsajics hajrábeli találatával nyertek. A bronzmérkőzésen a csalódott szovjet válogatott minden különösebb ellenállás nélkül adta meg magát az angol gárdának. A Rómában nyolcvanezer néző előtt lejátszott meccsen az első félidőben Bobby Charlton szerezte meg a vezetést a szigetországiaknak, majd jött az előző világbajnokság döntőjének háromgólos hőse, Geoff Hurst, aki a 63. percben kétségtelenné tette sikerüket.

Giacinto Facchetti a házigazda olaszok csapatkapitánya az Eb-győztesnek járó trófeával az 1968-as döntő után

Jöhetett a finálé, amely megint csak hozott némi furcsaságot - ahogy az egész Eb. A meccs egetverő színvonalban, és gólzáporban sem bővelkedett, de legalább izgalmas volt. A házigazdától most sem pártolt el a szerencse, a jugók többet támadtak, több helyzetet is alakítottak ki a remekül védő Dino Zoff kapujánál, mégis csak egyszer sikerült beköszönniük Dzsajics révén. Aztán tíz perccel a vége előtt jött Angelo Domenghini, és 25 méteres szabadrúgásból hosszabbításra mentette a csatát. A ráadásban nem született gól - most azért mégsem dobhattak fel pénzt, ehelyett ezúttal jöhetett az ismétlés, negyvennyolc óra múlva. A repetát végül is Gigi Riva, és Pietro Anastasi első játékrészben elért góljainak köszönhetően biztosan nyerte Itália válogatottja.

 

 

 

Káldor András

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások