Sport

2015.06.03. 08:45

Dzunic két évig Fehérváron dolgozik

Amint arról már korábban beszámoltunk, Dzunic Branislav korábbi sikerei helyszínén, Székesfehérváron folytatja pályafutását. A TLI-Alba Fehérvár kosárlabda csapatának vezetőedzője aláírta két évre szóló szerződését Fehérváron.

Ferencz Balázs

A Vodafone Sportcentrum VIP-termében előtérbe került a csapat által 2013-ban elhódított Magyar Kupa-trófea, és a bajnoki címért járó serleg. Mindkettőt Dzunic Branislav irányításával nyerte az Alba, s az eredményes folytatás reményében a mester visszatér a Gáz utcába.

- A múlt szezon nagyon rosszul sikerült, ennek összetett oka van. Azonban az okok keresésnél fontosabb, hogy szerettük volna jelezni: a következő szezonban másképp lesz, egy remek szakember vezetésével,  szeretnénk visszakerülni asz első négy csapat közé.  - mondta Halm Rolland, a TLI-Alba Fehérvár ügyvezetője a szerződés aláírása előtt. -  Az első lépés volt Dzunic szerződtetése, mert Báne garancia arra, hogy a csapat visszakerüljön oda, ahova való.

- Jó érzés újra itt lenni. Sok ismerőssel találkozom. Azonban másrészről a fehérvári szerepvállalásom kötelez a minél jobb munkára. - fogalmazott Dzunic Branislav. - Nem szeretnék ígérgetni. Lépésről lépésre haladunk. Ki kell alakítani a szakmai stábot, le kell ülni Góbi Henrikkel, majd a játékosokkal is.

Simon Balázs, Csorvási Milán, Supola Zoltán, és Kovács Ádám rendelkezik szerződéssel. A csapat kialakításánál a klub álláspontja szerint könnyebbséget jelenthet, hogy a szabálymódosítások miatt három külföldi helyett ötöt lehet szerepeltetni az együttesben.

Az új vezetőedző szerint az elsődleges, hogy meg kell találni azt a megfelelő szerkezetet, melyben nem ütköznek a játékosok a posztokon. A cél, hogy az Albában minden posztra legyen magyar játékos.

A TLI-Alba Fehérvár együttese augusztus közepén kezdi a felkészülést a következő bajnoki szezonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!