Sport

2016.01.07. 19:50

Egység, és koncentrálás

Felcsút – Január 4-én a Puskás Akadémia FC csapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezon küzdelmeire.

Káldor András

Valljuk meg nem úgy sikerült a sárga-kékek őszi szereplése, mint azt a nyáron kialakított keret alapján gondolhattuk, hiszen az OTP Bank Liga utolsó előtti, 11. helyén szerénykedik a felcsúti alakulat. A tizenkét csapatos bajnokságban legalább a középmezőnybe vártuk az együttest, de a nyári szezonkezdetkor még magasabb célokat is megfogalmaztak a klubnál. Kétségtelen, hogy egy csapatnál sem múlik el nyomtalanul egy edzőváltás, mivel a gárdát három évig dirigáló, és az NBI-es feljutást Benczés Miklós segítségével kiharcoló csapatnál nyártól az egykori horvát kiválóság, Robert Jarni irányításával vágott neki az idénynek. A játékosok közül többen is azt vallották, hogy életük legnehezebb alapozását végezték az új szakvezetővel,és a bajnokság elején tényleg úgy tűnt, hogy ennek meg is lesz az eredménye.

Aztán valamiért megtört ez a lendület, és több olyan mérkőzése volt a csapatnak, amelyekből sokkal többet ki lehetett volna hozni, illetve a nagyon sok meccsen a végjátékban hullajtottak pontokat. A csapat kapitánya, Polonkai Attila augusztus 22-én, a Vasas elleni győztes mérkőzésen lépett pályára, majd október elején, a bokáján végeztek el műtétet, egy korábban levált csontdarabok maradványait távolították el. A játékmester túlesett az ilyenkor szokásos rehabilitációs időszakon.

– Egységesebb képet kell alkotnunk a pályán, a csapatnak tényleg csapatnak kellene kinézni. A nyári felkészülésünk fizikálisan jól sikerült, abban teljesen biztos vagyok, csak a pályán nem úgy jöttek össze a dolgaink, ahogy szerettük volna. Egy célért kell küzdeni, nincs mese, el kell kerülnünk minél gyorsabban a kieső zónából!

Jöhet eső, jöhet hó, a Puskás Akadémia FC labdarúgóit ez nem zavarja, rendületlenül készülnek Fotó: Takács József (puskasakademia.hu)

Csatlakozott ebben a tekintetben játékostársához a csapathoz a nyáron érkező Pekár László is, aki jelenleg hat találatával a gárda házi gólkirálya.

– A bajnokság elején nemvoltunk rosszak, végig koncentráltunk minden mérkőzésen, de a pontvadászat második felében ez a figyelem valamelyest alábbhagyott, nagyon sok pontot elvesztettünk a meccsek utolsó tíz percében. Ezen kell feltétlenül javítanunk tavasszal. A PAFC a hétfői labor és terheléses vizsgálatok után napi két edzéssel, két hétig Felcsúton készül. Ezt követően az első hazai edzőmeccset a Siófok ellen játsszák január 16-án, egy nappal később elutaznak Dél-Spanyolországba. Akárcsak tavaly, idén is Marbella a célállomás, ahol két hetet töltenek, és a tervek szerint négy mérkőzést játszanak, ám az ellenfelekről még nincs információ, annyi biztosnak látszik, hogy egy ázsiai csapattal találkoznak majd. A 36 esztendős Polonkai is ott van már társaival, akinek ezzel már a saját statisztikája szerint, a nyári alapozásokat is figyelembe véve ez lesz a negyvenedik felkészülése.

– Még nem voltam 16 éves, amikor a BVSC-ben Egervári Sándor vezetése alatt Gárdonyban először alapoztam az első csapattal. Ez jubileumi szám, ki tudja, mit hoz a jövő, de remélem nem ez lesz az utolsó felkészülésem.Túlságosan sok újat nem tud nyújtani ez az időszak, nagyjából ugyanarról szól, inkább a fizikális oldalra kerül a hangsúly, míg az utolsó egy-két hétben már a taktikai finomításoké lesz a főszerep.- hangsúlyozta Polonkai. A külföldi edzőtábor után visszatérve egy héttel a bajnoki rajt előtt, február 6-án az NB II 3. helyén álló Budaörs együttesét fogadják majd ugyancsak Felcsúton. A játékoskeretben több változás lesz, egyelőre a debreceni Zsidai László érkezéséről tájékoztatott a klub. Spandler Csaba és Pintér Bence távozik, ők az NB II-es Csákvár FC-t erősítik tavasszal, kölcsönjátékosként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!