Sport

2017.03.11. 19:15

Életfogytig maraton!

Hogy volt? Hogy van? Sipka Ágnes atléta, hosszútávfutó volt. Ötszörös magyar bajnok, van három bajnoki ezüst- és két bronzérme, emellett sportolóként világjáró.

Silye Sándor

- Hogy mit mesélnék el majd az unokáimnak a sportolói létemből? Azt a rengeteg élményt, amit a futás adott, és azt a sok szép utat, amit a sportnak köszönhetően végigjárhattam. Voltam New Yorkban a maratonon, 6. lettem, hét alkalommal meg Japánban is futottam. Jó, mondhatja bárki, oda akárki eljuthat sport nélkül is, de azért volt nagy élmény a számomra az ottlét, mert sikeres voltam e helyeken futóként is.

Kíváncsi voltam: mennyire tudott céltudatosan futni, hiszen akár az amerikai, akár a japán nagyvárosokban kapkodnia kellett a fejét a csodás látvány miatt...


Ágnes mai sporttársával

- Á, nem! Ha futottam, akkor semmi más nem létezett a számomra, teljesen mindegy, hogy piros hó esett, vulkán tört ki, csak a futásra koncentráltam. Hiszen ott volt a táv, ott voltak az ellenfelek, a taktika alakítása menet közben, tehát volt bőven mire figyelni a futásra kijelölt pályán is. Jellemző, hogy amikor a Nyugat-Berlin maratonon voltam és megnyertem, másnap idegenvezetővel végignéztük a várost, rácsodálkoztam az egyik látnivalóra, mire az idegenvezető mondta, miért nem emlékszel erre, hiszen tegnap kétszer is elfutottál itt... Nem emlékeztem semmire, mert futas közben én se hall, se lát állapotban vagyok...

Kérdés: kislányként Ágnes gondolt arra, hogy ilyen hosszú és szép pályát fut be?

- Dehogy! Eleve nem az atlétikával jegyeztem el magam, hanem eveztem. De a fizikai alkatom nem volt igazán megfelelő ehhez a sporthoz, így kerültem az atlétákhoz. De mindegy, milyen sportágban, kiváló sportoló akartam lenni! Sprinterként kezdtem, de a BEAC edzője mondta, próbáljak más távot, mert a sprinterek már zuhanyoztak, mikor célba értem... Egyre hosszabbodott a táv, 1500 métertől felfelé, a maraton lett az igazi. Voltak álmaim, a legnagyobb az olimpia. Kétszer is kimehettem volna, de 1984-ben bojkott volt, 1988-ban csapattag voltam, de... Már a ruhámat varrták, amikor felhívtak, hogy nem megyek. Az akkori pénzügyminiszternek, az atlétikai szövetség tiszteletbeli elnökének más elképzelése volt, és Szabó Karolina utazott Szöulba. Nem volt jó érzés, de nincs bennem emiatt harag.

Hogyan került Sipka Ágnes Székesfehérvárra?

- Őze Tiborral együtt végeztük a Testnevelési Főiskolát, mindketten a futás megszállottai voltunk, végül összeházasodtunk. Tibornak vissza kellett jönnie Fehérvárra, jöttem hát vele.

Ágnesnek két gyereke van, tanít, nem volt nehéz beilleszkednie a civil életbe.

- Fehérváron, amíg az Ikarusban nem kaptam sportmunkatársi állást, a Tanítóképző elvégzése után tanítottam. Tíz év után újra tanítottam, és szeretek tanítani.

Sipka Ágnes ma nemcsak "gyalogfutó", hanem a lovak szerelmese is, s tervezi, ha nyugdíjba vonul terápiával akar foglalkozni, mégpedig a lovak segítségével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!