Sport

2017.04.21. 15:03

Élethalálharc lesz: az aranyért hajtó Vidi a kiesés elől loholó MTK-hoz látogat

Az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 28. fordulójában a három mérkőzés óta veretlen MTK Budapest vendégeként lép pályára az utóbbi hetekben botladozó Videoton FC.

Ferencz Balázs

Majdnem élethalálharc. Csak azért majdnem, mert a Videoton FC-t nem lengette meg a másodosztály rideg szele. Azonban a fehérváriak számára sem mindegy, milyen eredményt érnek el az Új Hidegkúti Stadionban, hiszen lépéshátrányba kerültek a Budapest Honvéddal szemben az aranyéremért zajló versenyfutásban. Sőt, a Honvéd akár kétszereplőssé szűkítheti a bajnoki címért viaskodók mezőnyét, hiszen a Vasassal találkozik a hétvégén. De mindez másodlagos, a Vidinek nyernie kell, hogy tapadjon a kispestiekre, vagy éppen visszaszerezze az elsőséget.

Az MTK-nak nem ily becses, de hasonlóan súlyos céljai vannak. A kék-fehérek a tabella 10. helyén állnak, mindössze három ponttal előzik meg a kieső pozícióban tanyázó DVTK-t. Vagyis nem lesz érdektelen a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapás. Tavasszal 8 mérkőzésen háromszor győztek, kétszer ikszeltek és háromszor kikaptak a Hungária körútiak. Nem lőttek sok gólt, mindössze 20-at, s ezek 40 százalékát, nyolcat a 35. születésnapjához közelítő Torghelle Sándor. Azonban az MTK utóbbi három meccsen veretlen maradt, míg a Videoton döntetlent ért el a Mezőkövesd ellen.

- Az utóbbi évek legizgalmasabb bajnoki hajrája lesz az idei - jelentette ki Suljic Asmir, a Vidi szélsője. - És nem csak az első helyért, hanem a kiesés elkerüléséért is nagy csata várható. Éppen ezért számítok szombat este kifejezetten nehéz meccsre az MTK ellen, hiszen ők is az életükért küzdenek. A legutóbbi mérkőzéseink sajnos nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, de bizonyítani szeretnénk, hogy mi vagyunk a legjobbak. A helyzeteink eddig is megvoltak, a befejezéseknél kell sokkal pontosabbnak lennünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!