Elporolták a kecskemétieket - A TLI-Alba Fehérvár végig vezetve győzött a tavalyi döntős ellen

2016. február 06., 20:12 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr
komment
Székesfehérvár – A tavaly még finalista, idén mindössze a tabella 10. helyén tanyázó Kecskemét látogatott a fehérvári kosarasokhoz és komoly vereségbe szaladt bele. A hazaiak 93-69-re győztek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Anthony Myles pontjaival indult, erre Ivosev válaszolt, majd Myles ismét beköszönt, ezúttal már távolról. Spurlock és Chery is eredményes volt, a túloldalon – ahogy a korábbi bajnokik mindegyikén - is a légiósok vitték a prímet, a délszláv Ivosev, Karahodzic és Djerasimovic. A mezőny legkisebbje, Chery lesapkázta Djerasimovicot, aki másodjára javított, hat percen át csak légiósok dobtak pontot, ekkor Lóránt beköszönt ziccerben, 14-6. Lóránt újabb, közeli pontjai következtek, majd Myles folytatta a góltermelést. A vendégek mestere, Boris Majlkovic időt kért, a hazaiaknál Lóránt helyett Csorvási, Spurlock helyén pedig Pearson lépett pályára. Utóbbi azonnal dobott négy pontot a palánk alól, magabiztosan őrizték megnyugtató előnyüket a hazaiak, sőt, növeltél is, nyolc perc elteltével dupla annyi pontot dobtak, mint a látogatók, 24-12. A hazai szakvezető, Dzunic Branislav is időt kért, alighanem pihentető jelleggel, mert a játék képe, a hazai fölény nem feltétlenül indokolta a beavatkozást, az első negyed végén 27-14 állt a táblán.

Csorvási pontjaival folytatódott, irányítóban Simon, bedobó poszton pedig Markovic és Filipovics lépett parkettre, utóbbi a támadóidő lejárta miatt kénytelen volt távolról tüzelni, sikertelenül tette. Karahodzic betalált, ami roppant hálássá tette a lelkes, lilába öltözött vendég híveket, akik néhányan kísérték figyelemmel a találkozót. Egyikük egy rendkívüli méretű dobbal adott aláfestést a szurkolásnak. Simon középtávoli kosara, majd Pearson látványos zsákolása után időt kért Majlkovic, de ez sem segített, Lóránt pontjaival már 40-20-ra vezetett a házigazda, majd Spurlock jóvoltából még többel. Pongó Máté révén némileg közelebb jött a KTE, de Lóránt nem hibázott közelről és távolról sem, 50-24. Négy pontot szerzett hirtelenjében a Kecskemét, Dzunic azonnal időt kért. Félidőben 52-30 állt az eredményjelzőn, tehát a nyitott kérdés húsz percnyi játék után eldőltek, sőt, már előbb is.

Myles zsákolt egy nagyot, az alföldiek trénere csípőre tette kezeit, játékosaihoz hasonlóan, láthatóan már nagyon várta, hogy véget érjen a roppant egyoldalú találkozó. Közel harminc pontos fehérvári előnynél még az is belefért, hogy az albások néhány dobást elhibáztak. Jakab ügyeskedett a vendégeknél, a túloldalon Lóránt volt elemében. Djerasimovic és Karahodzic megrázta magát, majd Ivosev is betalált a hármas vonalon kívülről, 61-47-re zárkózott a KTE. Ezzel el is lőtték puskaporukat, a negyed végére azzal együtt is nőtt a hazai előny (70-51), hogy Pearson több dobást rontott és Markovic - a korábbi meccsekkel ellentétben - ezúttal nem volt elemében.

Ezzel együtt is tovább növelte előnyét a vendéglátó, Dzunic mester mind a négy tengerentúli légiósát egyszerre szerepeltette, Simon volt az ötödik, majd a meccs hajrájára fordulva igyekezett játéklehetőséget adni a kevesebbet játszóknak is. Maljkovic időt kért, a záró dudaszó előtt Dzunic is, hogy játékosai egyet szusszanjanak. A derbit Filipovics látványos zsákolása zárta le, az indiszponált vendégeket könnyedén verte a dinamikusan kosárlabdázó TLI-Alba Fehérvár, 93-69-re. Egy éve a KTE haladt magabiztosan a bajnoki döntő felé, most a fehérváriak játékán látszik, komoly céljaik vannak a szezonban.

TLI-Alba Fehérvár-KTE-Duna Aszfalt 93-69 (27-14,25-16,18-21,23-18)

Horog László

hozzászólás
2016. február 06., 20:12 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr

Facebook

Hozzászólások