Sport

2017.04.21. 18:30

Aqvital FC Csákvár: embert próbáló meccs lesz Békéscsabán

A Merkantil Bank Liga NB II 31. fordulójában az Aqvital FC Csákvár a Békéscsaba 1912 Előre vendége lesz vasárnap 18 órakor.

Káldor András

Az őszi idény 12. fordulójában, október elején Csákváron szinte minden gond nélkül túllépett ellenfelén a vendéglátó együttes, hiszen a második félidőben lényegében húsz perc alatt berámoltak három gólt, és győztek 3-1-re.

Molnár Csaba (b, AFC)
Fotó: MA

Azóta azonban a lila-fehéreknél is edzőváltás történt a szezon során: a korábban már beugró másodedző, Boér Gábor ezúttal a szezon végéig megkapta a karmesteri pálcát az Előrénél, vezetésével pedig, úgy tűnik, lendületbe került az együttes. Ezzel szemben Csákváron egyre nőnek a gondok, fél csapatra való játékos hiányzik különböző okok miatt, így lassan már az edzői stábnak is ki kell váltani a játékengedélyét, ráadásul a kék-sárgák közel kerültek a kieső zónához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!