Sport

2017.07.31. 17:05

Erős ellenfelek ellen kezdte az NB I-es bajnokságot a Puskás, és hétvégén sem lesz könnyű dolguk

FELCSÚT - A harmadik fordulóban sem sikerült megszereznie első győzelmét a Puskás Akadémia FC-nek, a Vasas ellen sajnos nulla pont került a csapat neve mellé.

Szupkai Gábor

Három forduló után kijelenthetjük, meglepően rosszul kezdte a bajnokságot a Puskás Akadémia csapata. Pintér Attila együttese utolsó a táblázaton, bár a Ferencváros-Videoton-Vasas hármas ellen kezdeni a pontvadászatot nem egy leányálom. Vasárnap az angyalföldiek ellen kis szerencsével a második félidőben megnyerhette volna a meccset a PAFC, ám az angyalföldiek szereztek újabb gólt, és végül 2-0-ra nyertek.

- Az első félidőt mindkét csapat szívesen elfelejtené. Pontatlanul játszottak, ám a Vasas gólt szerzett, így a folytatásban nagy erőket kellett mozgósítanunk az egyenlítés érdekében. Úgy éreztem, hogy volt is esélyünk rá, a játékban nem igazán volt benne a Vasas második gólja, amely után már nagyon nehéz volt a helyzetünk. Újoncok vagyunk, sok az újonnan érkező játékos, idő kell ahhoz, hogy összeszokjanak.

Radó András (kékben) ezúttal csereként próbált segíteni
Fotó: PAFC

A sorsolásunk nem könnyű, de persze ennél többre számítottunk. Különösen ezen a mérkőzésen vártam lényegesen jobb teljesítményt, nagyon bátortalanul futballoztak néhányan. A felelősség az enyém, beraktam két olyan fiatal játékost, akinek ez még korai volt, és hiába esett ki vírusos megbetegedés miatt mindennap valaki a csapatból, én jelöltem ki a kezdőcsapatot. Igaz, az is kiderült, kire lehet számítani, volt néhány olyan teljesítmény, amilyet egész egyszerűen nem bírt el a csapatunk.

A mérkőzés elején nagyon jó pozíciókban tudtunk labdát szerezni, de nem tudtunk ziccert kialakítani, mert a végjátékunk egyszerűen nulla volt. A gól nem jön magától, rengeteget kell dolgozni érte. Tudtuk, hogy mi a gyenge pontja a Vasasnak, de könnyelműek voltunk, és nem sikerült a végjátékunk, hiába volt 58-42 a labdabirtoklás.

Azt mindenki maga ítélje meg, hogy Diallóval mit csináltak, mit tettek mellette. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy nem járunk rossz úton, de rengeteget kell dolgoznunk - nyilatkozta Pintér Attila vezetőedző.

Erre legközelebb hétvégén lesz alkalma a felcsútiaknak, de ismét komoly feladat elé néznek, hiszen a bajnok Budapest Honvéd látogat majd a Pancho Arénába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!