Sport

2016.01.22. 20:30

Európa-bajnok lett a női vízilabda-válogatott Belgrádban!

Belgrád – 2005 után újra döntőt játszhatott világversenyen a női vízilabda-válogatott Belgrádban az Európa-bajnokságon.

Szupkai Gábor

Ez a legutóbbi finálé a 2005-ös világbajnokságon történt Montrealban, akkor az Egyesült Államok legjobbjait győzte le Faragó Tamás együttese. Abból a csapatból már csak Takács Orsolya maradt hírmondónak.

A szerbiai kontinensviadal vége erőltetett menet lett a lányoknak, három napja még a negyeddöntőben arattak diadalt a franciák ellen, másnap az olaszok következtek az elődöntőben, egy napra rá pedig már a hollandok elleni fináléban fickándozhattak a medencében. Bár talán éppen ez a folyamatos játék miatt egyre rövidebbek a hullámvölgyek az egyes mérkőzéseken belül. Bár az olaszok elleni elődöntőben ilyet nehéz is lenne megnevezni. Ezt a hiba nélküli játékot vártuk a válogatottól, mert azt tudtuk, a bivalyerős hollandok ellen nem nagyon fér bele egy rövidzárlat.

Feltűnően oldott, vidám hangulatban voltak a lányok a kezdés előtt, csupa mosolygós arcot láthattunk. Mintha nem egy torna döntőjére készülnének.

A medencében aztán tovább javult a hangulat, hiszen az első gólt gyorsan megszereztük, emberelőnyből Antal Dóra lőtt a hálóba, a túloldalon ugyanezt másolta Megens, ezzel egyenlítettek a hollandok. Kisteleki Hanna egy távoli lövéssel ismét a magyar szurkolókat derítette jókedvre, akik szép számmal képviseltették magukat a lelátón. Ám a narancs úszódresszben játszó ellenfél gyorsan válaszolt a magyar gólra, Genee egyenlített újra emberelőnyös szituációból. A negyed vége előtt Gangl Edina védett hatalmasat, majd Bíró Attila időkérése után Illés Anna a mi oldalunkra billentette a mérleg nyelvét. A holland kapitány is időt kért, és jót súgott a játékosainak, akik tizedmásodpercekkel a sípszó előtt egyenlítettek. 3-3.

Az első szünet után mi hoztuk el a ráúszásnál a labdát és az első gól is a miénk lett, Bujka Barbara értékesített egy ötméterest, ám a következő két gól holland játékos keze által született, először vezetett az ellenfél. 4-5.

Parádés kezdés a nagyszünet után, másfél perc alatt fordítottunk, Bujka Barbara és Takács Orsolya lőtt Aarts kapujába. Ezt Van der Slot nem tűrhette, és emberelőnyből újra egyenlített. Kisteleki Hanna második gólja után újra nálunk volt az előny, de hét tized másodperccel a dudaszó előtt egyenlítettek a hollandok. 7-7.

Az utolsó nyolc perc gólszegény játékot hozott, ám legnagyobb örömünkre csak az ellenfélnek. Mert a magyar lányok közül Tóth Ildikó kettőt is lőtt, ezzel pedig a magyar lányok 9-7-re megnyerték a finálét, és kiharcolták az olimpiai részvételt. No meg Európa-bajnokok lettek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!