Sport

2017.02.24. 18:45

Ez még nem a bajnoki döntő lesz, de a tét óriási

Székesfehérvár - Sok minden eldőlhet a Videoton FC soron következő két bajnoki mérkőzésén. A labdarúgó NB I 21. fordulójában a Ferencváros vendégeként lép pályára a Vidi, ma 15.30-kor.

Ferencz Balázs

Persze, minden mérkőzés fontos egy bajnoki címre törő együttes számára, de a tavaszt az Újpest 5-1-es legyőzésével kezdő Videoton FC ma, illetve a jövő hétvégén, a szintén aranyért kapaszkodó Bp. Honvéd ellen valamivel vastagabb strigulát húzhat a statisztika-füzetbe, már ha van ilyen.

A fehérváriak szombaton 15.30-tól leszakíthatják egyik legfőbb üldözőjüket, a Ferencvárost, de nem lesz könnyű dolga Henning Berg csapatának, hiszen a Groupama Arénában még egyszer sem nyert bajnokit a Vidi. A két gárda egymás elleni örökmérlege is zöld-fehér fölényt mutat, az eddigi 90 összecsapásból 42-t nyert a Fradi és 23-at a Videoton.

Szeptemberben Felcsúton 1-1-es döntetlent játszott a két csapat, a Vidi pontokért megy az Üllői útra
Fotó: Molnár Artúr

- A szezon egyik legfontosabb rangadója következik. A címvédő otthonába látogatunk, egy kiváló atmoszférájú stadionba, ahol igazán nagy élmény pályára lépni. Sajnos eddig nem sok sikerélményben volt részünk a Groupama Arénában, de úgy érzem, most minden adott ahhoz, hogy végre bajnoki mérkőzésen is győzni tudjunk ott - vélekedett a Vidi hátvédje, Paulo Vinícius.

- Továbbra is napról napra nagyon komolyan készülünk, emellett pedig a legnagyobb tisztelettel vagyunk a Ferencváros iránt, hiszen nagyszerű játékosok alkotják a zöld-fehérek keretét. Ettől függetlenül nyerni megyünk a fővárosba, hiszen mi is nagyszerű csapat vagyunk. Amennyiben sikerül megszereznünk a 3 pontot, abban az esetben már jókora előnnyel vezetnénk a Ferencváros előtt, de ez nem a bajnoki döntő lesz - jelentette ki a brazil védő.

A Fradit ebben a szezonban csak a Paks és a Vasas tudta legyőzni saját pályáján. A szeptemberi 1-1 után most a Vidin a sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!