Sport

2015.05.20. 20:42

Elbukott kupadöntő - A Videoton négy gólt kapott a második félidőben, elbukta a kupát

A Videoton FC labdarúgú-csapata négy gólt kapott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjének második félidejében, így simán, 4-0-ra kikapott a Ferencvárostól.

Bobory Balázs

Nem sikerült a duplázás a fehérvári csapatnak a 2014/2015-ös szezonban, a bajnoki cím elnyerése megnyerése után a Magyar Kupát nem tudta elhódítani.

A Groupama Arénában megrendezett döntőben az első félidőben több nagy helyzete is volt a fehérváriaknak, de sorban kihagyták őket. A második játékrészben ezt a szívességet nem tette meg a Ferencváros, és villámgyorsan berámolt négy gólt a piros-kékek hálójába.

Teljesen összeomlott a hajrára a fehérvári csapat, a mentálisan erősebb társaság nyerte meg a Magyar Kupát. A Videoton negyedszer lett ezüstérmes a sorozatban, története során egyszer diadalmaskodott, 2006-ban. A következő sikerre még várni kell egy kicsit.

Az ember természetesen hátrafordult, és nem meglepő módon rendőri felvezetés mögött négy Videoton-drukkerekkel megpakolt autóbuszt látott. A piros-kékbe burkolózott fehérváriak boldogan énekeltek, integettek a járókelőknek, úgy tűnt, el sem tudják képzelni, hogy kedvenceik kikaphatnak a Ferencváros ellen, a Ferencváros otthonában, a MK döntőjében.

A fehérvári oldalon nagy kérdés volt, hogy pályára léphet-e a szombati, Honvéd elleni bajnoki húzódás miatt cserét kérő Juhász Roland. A Vidi védelmének az oszlopa másfél órával a kezdés előtt edzőpólóban, rövidnadrágban, papucsban beszélgetett a Fradi pályaedzőjével, Máté Csabával, valamint a szélső Varga Rolanddal. Ebből arra lehetett következni, hogy Juhász játszani fog, és nem is kellett csalódnunk, a válogatott futballista a többiekkel együtt futott ki szűk egy órával később melegíteni a Groupama Aréna nem sokkal korábban még locsolt gyepére.

Ahogy arra számítani lehetett, a ferencvárosi drukkerek hatalmas túlerőben voltak a lelátókon, a Videoton leghangosabb fanatikusai otthon maradtak, hogy az Alba Plaza előtt, hatalmas kivetítőn kövessék az eseményeket.

Joan Carrillo, a Videoton mestere meglepő felállást választott, hiszen ezúttal Gyurcsó Ádámot küldte fel második éknek Nikolics Nemanja mellé, a négyfős középpálya pedig rombusz alakban állt fel. Ezzel sikerült úgy leszűkíteni a területet, hogy az első tíz perc zavartsága után az történt a pályán, amit a Vidi akart. A piros-kékek labdaszerzések után gyors kontrákat vezettek, és négy remek lehetőségük is volt a vezetés megszerzésére, de Gyurcsó és Nikolics is két-két alkalommal nem tudott kapuba találni. A Fradi nem nagyon tudott a fehérvári védelem mögé kerülni, Calatayud kapusnak nem kellett védenie az első játékrészben, meglepettnek tűnt a saját stadionjában pályára lépő együttes a piros-kékek stratégiája okán.

Ami aggasztó volt a fehérvári oldalon, az Juhász Roland sérülése, a középső védő már a mérkőzés elején ápolást kért, és utána is az látszott az arcán, hogy minden mozdulat fáj neki. Fejes András végigmelegítette a félidőt, de Juhász a második játékrészre is kijött, hogy tovább segítsen csapatán.

Gyurcsó Ádámnak is több lehetősége volt, hogy vezetést szerezzen a Vidinek, de pontatlan volt. Fotó: Kricskovics Antal

A második 45 perc is hatalmas Vidi-helyzettel indult, Gyurcsó bal oldali beadását a kivetődő Dibusz pont Oliveira elé ütötte, akinek 16 méterről leadott lövése megpattant, és elcsorgott a jobb kapufa mellett. Jött a válasz a másik oldalon, Varga passza után Juhász mentett óriásit Lamah elől. A következő helyzetét már kegyetlenül kihasználta a Fradi, Ramírez robogott el a bal oldalon, beadását, Varga Roland a hosszú kapufánál fejelte a kapuba, 0-1.

Ahogy megszületett az első gól, eleredt az eső is. Nem csak eleredt, mintha dézsából öntötték volna. Villámlott, dörgött, a Videotonnak pedig nehezített körülmények között kellett támadnia.

Ezzel lankadt a figyelem és a fegyelem hátul, a 60. percben Lamah még elhibázta hatalmas ziccerét, pár pillanattal később viszont már Batik hálóba tessékelte Varga bal oldali beadását, 0-2.

Nagyon nehéz helyzetbe került a Videoton, és nem meglepő, hogy sokkal magabiztosabb lett a Ferencváros, mint az első félidőben. A 70. percben eldőlt minden, Böde emelte be a labdát balról, Lamah pedig 4 méterről a kapu bal oldalába fejelt, 0-3.

Nem volt jó érzés a fehérváriaknak megélni az utolsó húsz percet, ünnepeltek a ferencvárosiak, néha olléztak, ráadásul a menteni igyekvő Szolnoki még egy öngólt is rúgott, 0-4.

A mentálisan jobban felkészült, helyzeteit jobban kihasználó Ferencváros megérdemelten nyerte meg a Magyar Kupát.

Videoton FC Ferencváros 0-4 (0-0)

Budapest, Groupama Aréna, 15127 néző. Vezette: Iványi (Bozó, Georgiou)

Videoton: Calatayud 6 Szolnoki 5, Juhász 5, Vinícius 5, Stopira 4 Oliveira 5, Simon Á. 5, Kovács I. 5, Sándor 5, Gyurcsó 5, Nikolics 4. Vezetőedző: Juan Calatayud.

Ferencváros: Dibusz 7 Dilaver 6, Batik 7, Pavlovic 6, Ramírez 6 Somalia 6, Nagy Á. 6 Varga R. 7, Gera 6, Lamah 7 Böde 6. Vezetőedző: Thomas Doll.

Csere: Simon helyett Trebotic (63.), Oliveira h. Álvarez (63.), Kovács I. h. Feczesin (71.), illetve Nagy Á. h. Gyömbér (73.), Gera h. Csukics (87.), Ramírez h. Bőnig (89.)

Sárga lap: Oliveira, Juhász, illetve Batik, Gera.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!