Sport

2014.07.27. 19:55

A DVTK a második félidőben a Puskás Akadémia fölé kerekedett

Miskolc - Nem sikerült jól a szezonkezdet a Puskás Akadémia számára, a labdarúgó NB I 1. fordulójában Benczés Miklós legénysége 2-1-re kikapott az Európa Ligában vitézkedő Diósgyőr otthonában.

Bobory Balázs

Előny, vagy hátrány, hogy a diósgyőri futballisták lábában van már néhány tétmérkőzés ebben a szezonban?

A téma Benczés Miklóst is megérintette a mérkőzés előtt, a felcsútiak vezetőedzője azt mondta, a DVTK olyan szempontból jobb helyzetben van, hogy már játszott tétmérkőzést az elmúlt hetekben, míg az Akadémia futballistái eddig csak tesztmeccseken szerepeltek, amely nem ugyanaz.

Persze abban azért lehetett bízni, hogy a Puskás frissebb lesz az összecsapás során, legalábbis az elején, mivel a Diósgyőr csütörtökön még egy kőkemény, hajtós Európa Liga-találkozót vívott meg Nyíregyházán, a piros-fehéreknek csak két napjuk maradt regenerálódni.

Ez érződött is a miskolciakon a találkozó elején, jobbára a felcsútiak elképzelései érvényesültek, a DVTK nem nagyon tudott helyzetbe kerülni, ekkor nagyszerűen zárt a vendégvédelem, mezőnyben pedig legalább egyenrangú parternek bizonyult.

Sőt, egy kis szerencsével, pontosabb befejezéssel a vezetést is megszerezhette volna a Puskás Akadémia, elsősorban Denkovics volt veszélyes, a 4. percben a szélső hatalmas lövést eresztett meg, de Antal résen volt és nagyot védett. Remek volt az iram, a hazaiak elsősorban a center Grumicsot próbálták keresni a beadásokkal, ám a középcsatár rendre lemaradt a labdákról, vagy rossz megoldást választott.

A 27. percben szinte már örültek a vendégek a vezetés megszerzésének, azonban Denkovics hiába passzolta el a labdát Antal mellett, a partjelző már beintette a lest.

Az első játékrész már csak egyetlen igazi izgalmat hozott, a 40. percben Nikházi szabadrúgásánál kellett Hajdúchnak öklöznie.

Az várható volt, hogy a miskolciak mestere, Tomiszlav Szivics nem hagyja szó nélkül, hogy játékosai némileg visszafogottabban futballoznak, a második játékrészre sikerült is sebességet váltania a DVTK-nak.

Ez az 50. percben már gólt is eredményezett, a bal oldalon Husic tört előre, egyet tolt a labdán, majd higgadtan a kapuba gurított a kifutó Hajdúch mellett, 1-0.

Fel volt adva a lecke a Puskás Akadémiának, a vendégek meg is próbáltak talpra állni a pofon után, de enyhe mezőnyfölényük passzívnak bizonyult. A Diósgyőr viszont kénye-kedvére kontrázott, és Sziviccsel együtt a Grumics helyére beálló Takács Tamás is a mennybe mehetett volna, de három zicceréből egyet sem váltott gólra, így nem lett belőle nyerő csere.

Bacsa Patrik viszont már nem hibázott a 72. percben, amikor Husic labdájával a mélységből indult el a bal oldalon, beszáguldott a tizenhatoson belülre majd kilőtte a kapu bal oldalát, 2-0.

Innentől már rendkívül neház helyzetben játszott a Puskás Akadémia, két gólt kellett volna ledolgozni negyed óra alatt, ez bárhol nehéz, nemhogy Diósgyőrben, ahol természetesen már lázba jött a közönség és űzte-hajtotta kedvenceit.

Végül a hosszabbítás pillanatai meghozták a vendégcsapat szépítését, Czvitkovics fejelt ügyesen a tizenhatosnál kilépő Lencse elé, aki 8 méterről a kapuba lőtt, 2-1.

Aki reménykedni kezdett Fejér megyében, gyorsan elszomorodhatott, hiszen a játékvezető a találat után szinte azonnal lefújta a mérkőzést, nyert a Diósgyőr, a 2. félidő alapján megérdemelten.

A PAFC-nak az első félidőben mutatott játékára kell alapoznia, jövő héten pedig javítani kell. Támadásban, és védekezésben is előre kell lépni az eredmény érdekében.

A diósgyőriek nyári szerzeményét, Bognárt (balra) néhányszor szerelte Vaszicsku Gergő (Fotó: Koppán Viktor)


Diósgyőri VTK- Puskás Akadémia FC 2-1 (0-0)

Miskolc, 5000 néző. Vezette: Bognár (Erős, Horváth R.)

Diósgyőr: Antal 6 Okuka 6, Alves 6, Debreceni 6, Husic 7 Marjanovic 5 (Gosztonyi 6, 46.), Elek Á. 6, Bognár I. 6, Nikházi 6 Bacsa 7, Grumic 6 (Takács T. 5, 57.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.

Puskás Akadémia FC: Hajduch 6 Szélesi 5, Vaszicsku 6, Tamás M. 6, Gohér 5 Polonkai 6, Tóth B. 6 Denkovics 6 (Czvitkovics, 61.), Szakály D. 5, Makrai 6 (Tischler 5, 55.) Lencse 6. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Sárga lap: Marjanovic (42), Gosztonyi (59.), ill. Makrai (38.), Gohér (55.)




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!