Sport

2017.07.28. 17:50

Nyugodtabb idényt - Az NB I-ből kiesett MTK-t fogadja a Csákvár

Intenzív felkészülési időszak után vasárnap 19 órakor az MTK ellen megkezdi menetelését a Merkantil Bank Liga 2017/18-as idényében az AFC Csákvár csapata.

Káldor András

Mint ismeretes a nyár komoly változásokat hozott a kék-sárgák háza táján, a kispadon a csapat bennmaradásában döntő érdemeket szerző Toldi Gábor vezetőedzőt Szanyó Károly váltotta a kispadon, és a játékoskeret is jelentős változásokon esett át.

A csákvári Pintér Bencére (sárga) fontos feladat vár Fotó: MA

Az ötödik csákvári szezonját kezdő hátvéd, Dulló Martin bizakodóan tekint az idény elé.

- A felkészülés alatt sikerült olyan mérkőzéseket játszanunk, amelyek növelték a csapat stabilitását, sikerült összeszoknunk, talán csak az utolsó edzőmeccsünkön volt némi probléma. Megismertük, és ki tudjuk egymást segíteni, jó védekezésből, kontrákkal, és gyors támadásokkal próbáltunk játszani már az edzőtábor alatt is. Az első fordulóban az OTP Bank Ligából kieső MTK Budapest lesz a csákváriak ellenfele, amelynek kispadján, és keretében a vendéglátókhoz hasonlóan ugyancsak nagy változásokat hozott a nyár. Tamási Zsolt vezetőedző helyére a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesét az NB I-be juttató Feczkó Tamást szerződtették, de a játékoskeret összetételében is mély nyomokat hagyott az élvonalból való kiesés.

A fővárosi csapat elsődleges célja, hogy csupán átszállót váltson a második vonalba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!