Sport

2016.08.26. 18:30

Fontos meccsek előtt - Pontért utazik a Csákvár, a Puskásnak győzni illene

Csákvár, Felcsút - Némi kitérő után visszatér régi kerékvágásába a Merkantil Bank NB II, és a 7. forduló küzdelmeire ismét a hétvégén, vasárnap délután és este kerül sor.

Káldor András

Az Aqvital FC Csákvár együttese igencsak előkelő pozícióból, a harmadik helyről várja 17.30-kor a Soroksár SC elleni idegenbeli fellépését. Toldi Gábor tanítványai az elmúlt hat játéknap során mindössze egy vereséget szenvedtek a jelenlegi listavezető Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő csapatától, idegenben. Emellett három győzelem, és egy döntetlen van még a tarsolyukban.

Hasonlóan az előző idényekhez a klubnál folytatódott az a tendencia, hogy inkább a fiatal tehetségeknek adnak lehetőséget, így a legutóbb a Budaörs ellen kijelölt, és pályára lépő kezdő tizenegy átlagéletkora nem érte el a 22 esztendőt. A csapat legidősebb játékosa a maga 31 évével Kocsis Gábor volt, de az őt követő Bakos Szabolcs is csak a 29. évét tapossa.

Molnár Tibor (szemben, sárgában) a Csákvár AFC támadója eddig két bajnokin volt eredményes Fotó: Molnár Artúr

Mindenesetre a riválisnak is mondható szomszédvár Puskás Akadémia bőven ellátta játékosokkal a csákváriakat. Ők nagy valószínűséggel nem fértek be a PAFC keretébe, valamint az elképzeléseikbe, de itt most bőven kamatoztathatják tudásukat, tehetségüket. Így Pintér Bence, Mészáros Dávid, Valejjos Dominique, Oldal Tibor volt ott abban az ominózus kezdőben, de később szóhoz jutott Kiprich Dávid, és Molnár Tibor is.

A Soroksár ellen is erősíthetik a gárdát, bár vendéglátóik eddig hazai környezetben egy győzelem mellett egy-egy döntetlent, és vereséget jegyezhettek mindig is markáns csapat képét mutatták, mióta a második vonalban szerepelnek.

A tavalyi idényben a Csákvár felé billent a mérleg nyelve, hiszen otthonukban 4-1-re nyertek, míg Soroksáron 1-1-et játszottak.

- Az eddigi teljesítményünk kétségtelenül pozitív, és a Soroksár ellen is hasonló játékot várok, attól függetlenül, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy jó csapathoz megyünk, akik megtartották az erőiket a tavalyi szezonból. Szoros mérkőzés lesz, bízom a pontszerzésben. Igazán azzal lennék elégedett, hogyha a szervezettség továbbra is meglenne a csapaton belül, és ez egyénenként jó teljesítményekkel párosul. - hangsúlyozta Toldi Gábor vezetőedző.

- Nyilván a keretünk javarészt fiatalokból áll, egy-két rutinosabb, tapasztaltabb labdarúgóval kiegészülve. Jó az állomány összetétele, a fiatalok, pedig hétről-hétre bizonyítják, hogy alkalmasak arra, hogy ezt a szintet is megugorják. Csak úgy működik a csapat minden egyes meccsen, ha mernek a fiúk futballozni. Így a továbbiakban is kitartunk emellett a koncepció mellett! -tette hozzá a szakember.

A Puskás Akadémia FC az utóbbi hetekben meglehetősen kettős arcát mutatta, hiszen láthattuk a csapatot helyenként jól futballozni - a Szolnok, és a Sopron ellen - ám közben váratlan meglepetések is érték őket. Ilyenre volt példa szerdán is, amikor ugyan kilenc főre fogyatkozva, de méretes, 5-0-s vereségbe szaladtak bele Békéscsabán.

A volt NB I-es vetélytárs ellen csak momentumai voltak a jó erőkből, rutinos játékosból álló felcsúti alakulatnak. Nagy kérdés, hogy ezt a kínos vereséget miként élte meg a gárda, és jutott túl rajta, mivel mindössze négy napjuk volt arra, hogy megemésszék. Szíjjártó István vezetőedző számára is komoly dilemmát okozhat, hogy ezek után milyen összetételű tizenegyet küld a Pancho Aréna gyepére vasárnap 19 órakor a SZEOL ellen. Eleve Zsidai László kettő, míg Gőcze Gergő egymeccses eltiltást kapott szerdai kiállítása nyomán, de több játékos teljesítménye is megkérdőjelezhető volt, úgyhogy nem irigyeljük a tapasztalt, sok csatát megélt szakvezetőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!