Sport

2015.04.21. 17:28

Fehérvár Futsal: Most lett elég

Székesfehérvár - Nem találkozhatunk már többet a Fehérvár Futsal gárdájával, ugyanis a klubtulajdonos visszaléptette csapatát.

Káldor András

Három évvel ezelőtt új, és üde színfoltként jelentkezett városunk sportpalettáján a Fehérvár Futsal együttese. A fiatalokból álló tulajdonosi kör merész álmokat, első osztályba jutást fogalmazott meg a kezdetekor, és a csapat az NB II Nyugati csoportjában valóban ehhez mérten is szerepelt, Rögtön a 2. helyen zárt, a nagyságrendekkel magasabb költségvetéssel rendelkező Dunakeszi mögött. Azóta azonban jobbára a középmezőnyben tanyáztak, ám arra senki nem számított, hogy az idei szezon alapszakaszának vége előtt két fordulóval Dávid Zsolt klubtulajdonos bejelenti, hogy vége és nincs tovább.

Takács Viktor (j) és társai idő előtt befejezték a bajnokságot. Fotó: FMH Arhív

– Több sebből vérzett már a csapat, de a végső lökést az adta meg, hogy a legutóbbi, Kormányőr SE elleni mérkőzésünkön, a földön fekvő Kovács Norbertet megtaposta az ellenfél játékosa, de nem őt, hanem Kovácsot állította ki a játékvezető. Hozzáteszem ez már nem az első ilyen megnyilvánulása volt velünk szemben, hasonló szituáció történt a Ferencváros ellen is, és akkor ugyancsak Kovács volt a szenvedő alany.

Ez volt a hab azon a bizonyos tortán, és Dávid úgy gondolta, hogy ezek után nem látja értelmét, hogy tovább harcoljanak, ráadásul még jön majd egy rájátszásos szakasz is, amely bebizonyította már tavaly is, hogy sok értelme nincs, mert a 20. játszott a 25.-el, oda -vissza...

– Belefáradtam, ilyen formában se pénzem, se időm, se energiám nincs arra, hogy folytassam! – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!