Sport

2016.08.23. 20:05

Harmadik bajnokiján is nagyarányú vereséget szenvedett a Vidi II

Csorna - Az NB III-as labdarúgó bajnokság Nyugati csoportjának 3. fordulójában a Videoton második csapata Csornán is kapitulált.

Krebsz András

Csornai SE-Videoton FC II 4-1 (1-0)
Csorna, 100 néző.
Videoton II: Gyánó - Baksa, Kónya, Varga B., Hegedüs - Csongrádi, Schiller - Pápai (Lencsés, 88.), Réti, Kondor (Andróczi, 82.) - Kovács S. V.edző: Disztl László.

Baksa Dénes a 3. forduló után sem örülhetett pontszerzésnek Fotó: vidi.hu

A nyáron szinte teljesen kicserélődött, valamint jócskán megfiatalított piros-kékek ezúttal nyolc U19-es korú játékossal a kezdőjükben igyekeztek meglepetést okozni az eddig hibátlan Csorna otthonában. A találkozó fehérvári mezőnyfölénnyel indult, ám a kínálkozó lehetőségek közül egyet sem sikerült gólra váltania a kissé még rutintalan alakulatnak. A 33. percben aztán a korábban több első osztályú klubban is megforduló Weitner Ádám egy kontra végén könnyedén passzolt a vendégek kapujába, 1-0.

A második játékrész meglehetősen rémálomszerűen kezdődött Gyánóék számára, hamar megduplázta előnyét a rábaközi gárda: Füredi Ádám szabadrúgása védhetetlenül vágódott a fehérvári hálóba, 2-0. Nem sokkal később Kerékgyártó Dávid tetszetős egyéni akciója után már háromra duzzadt a különbség, 3-0. Két perccel ezután újabb vendég rövidzárlat következett, Weitner lőtte ki a rövid alsót Kelemen pontos centerezését követően, 4-0.

Apró öröm, megszületett a bajnokság első fehérvári találata, Schiller Patrik szemfüles megmozdulása 255 percnyi gólcsendet adott át a múltnak, 4-1. Kis híján tovább zárkózhatott volna Disztl László legénysége, ám Baksa jobb felsőbe tartó tekerését Sánta óriási bravúrral hárította.

Három forduló után az ifistákkal teletűzdelt Vidi II továbbra is sereghajtó, Kónyáék vasárnap a szintén pont nélkül szerénykedő Komárom csapatánál vizitálnak.

- Az eredmény ellenére elégedett vagyok a srácokkal, óriási szívvel, és nagyon lelkesen, a mérkőzés nagy részében pedig jól is futballoztak - értékelt a közeledő sikerben bízva Disztl László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!