Sport

2015.05.21. 14:37

Kihívás Napja - A második legsportosabb város Székesfehérvár

Székesfehérvár - Szerdán országszerte, így Fejér megyében is rengeteg sportos program várta a mozogni vágyókat a Kihívás Napján. Az érdeklődők 00.00 órától egészen 21 óráig vehettek részt a különböző szabadidős elfoglaltságokon.

Bobory Balázs

Székesfehérvár az idei esztendőben is a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések kategóriájába adta le nevezését. A 7. kategóriában a Magyar Szabadidősport Szövetség összesített adatai alapján 2015-ben a második legsportosabb város címet Székesfehérvár érdemelte ki.

Az első helyen Budapest IV. kerülete (Újpest) végzett, míg a bronzérmet Budapest XV. kerülete (Rákospalota- Pestújhely- Újpalota) szerezte meg. A versengés során azt számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül.

A székesfehérvári rendezvények elsősorban a Nyitott tornatermek programjaira épültek, de május 20-án a Bregyó-közi Sportcentrumban, a bölcsődékben, az óvodákban, az általános és középiskolákban, a Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, az Összhaderőnemi Parancsnokságon, a Polgármesteri Hivatalban, a kórházban és az uszodában is mozgott az egész város. A sportos események éjféltől egészen 21 óráig tartottak.

A kisebb települések versengésében, a 2. kategóriában is örülhettünk Fejér megyei sikernek, Hantos a második helyen végzett az első helyezett Nagynyárád mögött. A harmadik helyen Pogány zárt ebben a kategóriában.

Az iskolák versenyében a csákberényi Radnóti Miklós Általános Iskola Csákberényi Tagiskola kiválóan szerepelt és második lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!