Sport

2016.01.16. 19:43

Hatalmas küzdelemben nyert a ZTE, a fehérvári kosarasok nem tudtak visszavágni az őszi vereségért

Zalaegerszeg – Tavaly októberben, a nyitó fordulóban, rendkívüli izgalmak közepette, 91-89-re nyert a ZTE Fehérváron. A TLI-Alba nem tudott visszavágni, ezúttal 75-68-as vereséget szenvedett.

Horog László

A várt telt ház ugyan elmaradt, de szépen gyülekeztek a nézők, az első támadást a fehérváriak vezették, Spurlock duplája leszédült a gyűrűről, a folytatásban a társak is rosszul céloztak. A másik palánknál Kerpel-Fronius és Pantelic nem, három és fél percnyi játék után 10-0 állt az eredményjelzőn, azonnal időt is kért Branislav Dzunic, a fehérváriak mestere. Semmi sem sikerült a látogatóknak, minden labdaérintésüket hatalmas füttykoncert kísérte a lelátóról, Mohácsi távoli hármasával tovább nőtt a hazai előny. Myles végre betalált a betörés után (13-2), Lóránt helyett Csorvási érkezett centerben és Pearson passzát váltotta azonnal pontokra, azonban Pantelic zsákolása nyomán ismét nőtt a különbség. Irányítóban Chery helyett Simon kapott bizalmat, Dzunic folyamatosan magyarázott a kispadról, Myles zsákolt, a túloldalon Govens volt eredményes, 19-6. Nem találta a ritmust a vendég, aztán Simon duplája célt ért, majd Pearson szerzett labdát és egyedül befejezte az akciót, tíz ponton belülre került a TLI-Alba. Közelebb nem tudtak zárkózni a fehérváriak, Spurlock helyett Markovic kapott bizalmat. Kerpel-Fronius rendre betalált közelről, Fekete pedig távolról, megint 13 pontra duzzadt a differencia. Govens magabiztos volt, Simon igyekezett tartani a lelket az albásokban, az első negyed végén 28-15 állt az eredményjelzőn, ami nem ígért sok jót a folytatás kapcsán.

Govens továbbra is szorgoskodott a palánk alatt, Markovic betalált kintről, Pearson pedig végigrobogott a pályán és sikerrel be is fejezte az akciót, 30-20. Csorvási helyére Spurlock tért vissza, azonnal tüzelt távolról, gyatrán. Markovic is rontott kintről, Govens viszont nem, 33-22. Chery a palánkot sem találta el, Supola kapott bizalmat, a hazaiak csak azért nem húztak el jobban, mert ők is elkezdtek hibázni. Edzőjük, Bencze Tamás időt kért a második negyed felénél, Spurlock pontjaival araszolt előre a Fehérvár, Myles triplájával pedig végre lőtávolon belülre érkezett, 35-29. A hazai hívek a folytatásban sem zárták szívükbe a vendégeket, nem uralkodott barátságos légkör a lelátón. Simon megint eredményes volt oldalról, bravúros kosara nyomán Bence újfent időt kért. Simon továbbra sem hibázott, Myles viszont igen, pedig ha triplája beszédül, átvették volna a vezetést a nagyot javuló koronázó városiak. Dzunic a félidő előtt egy perccel időt kért, alighanem pihentető jelleggel, mert a találkozó ezen időszakában az első percekhez képest kimondottan jól játszottak tanítványai. Pantelic zsákolt egy nagyot, de már időn túl, 35-33-as hazai vezetéssel tértek pihenőre az együttesek.

Visszatért az első húsz percet döntően a padon töltő Lóránt, két büntetőjével egalizált, Spurlock három pontjával pedig már a Fehérvár vezetett, a meccsen először, 35-38. A következő percekben is a vendégek domináltak, Bencze szakvezető az időkérésben látta a megoldást. Taktikát váltott az Alba, már a labda felhozatalakor agresszívan támadták a zalaiakat, az albások csak Kerpel-Fronius remek megmozdulásainak köszönhetően nem léptek el komolyabb különbséggel. Mindkét oldalon sokat hibáztak, perceken át nem esett találat, majd Fekete pontjaival egyenlített az Egerszeg, 46-46. A nagyon küzdő, de sokat nem mutató Pearson helyére Markovic érkezett, vezetett az Alba, de mindig akadt hazai játékos, aki a szurkolók rendkívüli bíztatása közepette válaszolt. Dzunic 52-52-es állásnál időt kért, Pantelic villant, a ZTE várhatta kétpontos előnnyel a záró etapot.

A társak kintről gyengén céloztak, azonban Csorvási jól kapkodta a lepattanókat, Myles bátran lövöldözött, de pontatlanul. Chery végre betalált, igaz, Govens is. Utóbbi a következő akciónál hibázott, előbbi nem, őrizte kétpontos előnyét a TLI-Alba. Chery távolról sem rontott, aztán Govens is elkapta a fonalat. Kétszemélyes dobópárbaj alakult ki, amibe nem szóltak bele a társak. Myles próbált, de hibázott, a záró öt percre egypontos fehérvári előnnyel fordultak az együttesek, 63-64. Lóránt hármasa nem szédült be, igaz, Velkeyé sem. Chery kétpontosa igen, Velkey javított (68-68), majd a bírók Pearsonnál belemenést fújtak. Govens lehetetlen szögből szórt triplát, Dzunic azonnal időt kért. Myles blokkot kapott, Spurlock rosszul passzolt, Govens rontott, majd a túlsó palánknál Spurlock távoli kísérlete sem ment be. Velkey egyik büntetője igen, (72-68), a dudaszó előtt fél perccel Dzunic újfent magához rendelte fiait.  Kintről kísérleteztek a fehérváriak, de a távoli dobások nem értek célt. Dzunic megint időt kért, 15 másodperccel a vége előtt. Pearson labdát szerzett, de elvesztette, a hazaiak viszont sikerrel fejezték be akcióikat, végül hatalmas küzdelemben, hét ponttal nyertek.

Zalakerámia-ZTE KK-TLI-Alba Fehérvár 75-68 (28-15,7-18,19-19, 21-16)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!