Sport

2017.03.09. 14:25

Hatpontos meccset játszik az Ercsi

Székesfehérvár - A 18. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük esélylatolgatásra.

Káldor András

Március, 11., szombat, 14.30

Bicske (3.)-Velence (13.) (Csákvár)

Raffai Rudolf a Bicske vezetőedzője: - Egy mérkőzésnek akkor van vége, ha a játékvezető lefújja, így semmi sem biztos ezen a meccsen. Az előző hétvégén ugyan nagyarányú győzelmet arattunk, az ellenfelünk nem ismerte a gyengéinket, és ez által mi is jobban tudtunk teljesíteni. Megnehezíti viszont a dolgunkat, hogy tavasszal nem játszunk hazai pályán, és a csákvári körülményeket még szoknia kell a csapatnak.

A Mór elleni első "hazai" mérkőzésen is nekik felelt meg jobban ez a pálya, számunkra, pedig nagyobb területre lett volna szükség, hogy kibontakozzunk. Mi olyan játékosokkal rendelkezünk, aki tudnak "bontani", ha erre megfelelő helyük van. Egy zárt területen mindig könnyebb védekezni, és ezzel élt is ellenfelünk, nagyon helyesen. Szép lassan ugyan kezdjük belakni a pályát, bár ettől még nem lesz szélesebb Megpróbálunk ehhez alkalmazkodni, mindenképpen egyszerűbb, és gyorsabb játékra lesz szükségünk, már a Velence ellen is.

Móri Tamás (sárga) a Bicske csatára ősszel gólt lőtt a Velencének
Fotó: Kricskovics Antal

Március, 11., szombat, 15.00

Ercsi Kinizsi (7.)-Sárosd Sport 36 (5.) (Dunaújváros)

Gróf András az Ercsi vezetőedzője: - A szezon eddigi mérkőzésein ugyan nem rúgtunk sok gólt, ezen szeretnénk javítani, viszont a védelmünk stabilan működött, nem kaptunk gólt, ezt a tendenciát folytatnánk. Nagyon kevesen vagyunk, sérülések, és különböző problémák hátráltatják a csapatot, de bízunk benne, hogy mérkőzésről-mérkőzésre egészülünk majd ki.

A hétvégére is két játékosom harcképes lesz, azok közül, akikre nem számíthattam eddig. Így remélem a taktikai variáció tekintetében is szélesebb lesz a repertoárunk. Ősszel érdekes meccset játszottunk a Sárosddal, 11-est hibáztunk, gólpasszt adtunk az ellenfélnek, úgyhogy van miért visszavágnunk. Bár még a tavasz elején vagyunk, de a végső helyezések szempontjából is sorsdöntő, hatpontos találkozó lesz.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (6.)-Pátka (14.)

Balogh Zsolt a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: - Fiatal csapatom nagyszerűen teljesített az elmúlt fordulókban, remélem, ez a tendencia folytatódik. Ebben a félévben a fiatal játékosok beépítése a feladatunk, cél, pedig, hogy minél több rutint szerezzenek. A kiesés szele nem fenyeget bennünket, míg az élmezőny kicsit távolinak tűnik, ellenben ellenfelünknek minden pontra égetően szüksége van, hogy elkerüljenek a kiesési zónából, ezért izgalmas, kemény mérkőzésre számítok.

Március 12., vasárnap 12.00

Iváncsa (1.)-Aba-Sárvíz FC (16.)

Masinka László az Iváncsa vezetőedzője: - Természetesen győzni szeretnénk, és kiszolgálni a szurkolóinkat. Mindig is szerettem fiatalokkal dolgozni, így több lehetőséget adnék számukra, mivel vannak sérültjeink, és olyanok, akiket inkább pihentetnék a tavasz további összecsapásaira.

Március 12., vasárnap, 15.00

Mór (2.)-Lajoskomárom (15.)

Németh Bálint a Mór vezetőedzője: - Természetesen a győzelem az elvárható, és a fő célunk, bár sajnos bővült a sérültjeink listája. A legutóbbi meccs után Végvári Ádám esett ki, aki orrtörést szenvedett, és már a műtéten is túl van. Rajta kívül Bánfalvi Balázs, és Cseszneki Richárd is hiányozni fog. Ők a mini foci válogatottal túráznak Tunéziában, de ez büszkeséggel tölt el bennünket, és egyben a csapat erősségét mutatja.

Mezőfalva (12.)-Sárbogárd (9.)

Hajnal Attila a Mezőfalva vezetőedzője: - Célunk az első tavaszi győzelem megszerzése! A legfontosabb, hogy lelkes, csupaszív játékot várok, és reményeim szerint ez előbb-utóbb sikerrel párosul. Sárosdon sem álltunk közel a pontszerzéstől, egyéni hibák miatt nem sikerült, amennyiben ezeket ki tudjuk küszöbölni, akkor jönnek majd a pontok is. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a munkahelyi elfoglaltságok miatt több hiányzóm is lesz a hétvégén, úgyhogy a szombaton pályára lépő ifi csapatból pótolom őket.

Polgárdi (8.)-Tordas (11.)

Kurja Csaba a Polgárdi szakosztályvezetője: - Egészséges önbizalommal várjuk a vasárnapi mérkőzést, szeretnénk folytatni a tavaszi sorozatunkat, két győzelem után jó lenne begyűjteni a harmadikat is. Nem szabad azonban hátradőlni, mert a Tordas csapata tud meglepetést okozni, hiszen tavaly is kemény meccset játszottunk velük, és simán győztek. A csapat jó hangulatban várja a meccset, a Lajoskomárom ellen súlyosan megsérült Borostyán Balázs úgy tűnik, szerencsére, hogy megússza a műtétet, bár tavasszal már nem valószínű, hogy hadra fogható lesz.

Martonvásár (4.)-Baracs (10.)

Patkós Csaba a Martonvásár vezetőedzője: - Mindenképpen győzelmet várok, de sajnos a heti felkészülésünk eléggé nehézkesen alakult, elég sokan hiányoztak. Kevesen vagyunk, létszámproblémákkal küszködünk, voltak, akik cserbenhagytak bennünket az előző hétvégén is. A helyzet nehezen kezelhető, ilyen felelőtlen emberekkel - tisztelet a kivételnek - régen dolgoztam! Remélem azonban, hogy a nehéz helyzet még jobban összekovácsolja a társaságot.

1. Iváncsa 17 15 2 0 74-8 47

2. Mór 17 12 4 1 62-12 40

3. Bicske 17 12 2 3 54-11 38

4. Martonvásár 17 11 3 3 36-19 36

5. Sárosd 17 10 3 4 35-24 33

6. Gárdony-Agárd 17 8 4 5 33-25 28

7. Ercsi Kinizsi 17 8 2 7 34-32 26

8. Polgárdi 17 8 0 9 26-34 24

9. Sárbogárd 17 7 2 8 31-40 23

10. Baracs 17 6 4 7 22-32 22

11. Tordas 17 5 5 7 25-34 20

12. Mezőfalva 17 3 4 10 16-39 13

13. Velence 17 4 0 13 21-56 12

14. Pátka 17 2 3 12 16-41 9

15. Lajoskomárom 17 2 2 13 20-50 8

16. Aba-Sárvíz FC 17 2 2 13 19-67 8



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!