Hegedűs Péter az utánpótlásban találta meg a helyét

A családban szinte mindenki kosarazott, logikusnak tűnt, hogy ő is ezt választotta. Hirtelen fejszámolásba kezd, tíz családtagot azonnal felsorol, aki nem kedvtelésből, profi szinten harcolt a palánkok alatt. Hegedűs Péter számára is egyértelműnek tűnt a döntés: kosárlabdázó lesz. Ahogy a többi, koronázó városi pályatársa, ő is a helyi sportiskolában kezdett kosárlabdázni a hetvenes évek derekán, majd következett a Videoton.

- Még nem voltam 15 esztendős, amikor a Felszabadulás Kupán már szerepeltem a Vidi felnőtt csapatában, de arra nem volt esélyem az elkövetkező években, hogy bajnokin bemutatkozom a piros-kékek első csapatában. Akkoriban különös jelentőséget tulajdonítottak az utánpótlás nevelésnek, a szezonokat megelőző, nyári kupákon az volt a szabály, hogy egy ifistának mindig a pályán kell lennie. Én még fiatalabb, serdülő korú voltam, mégis rám esett az akkori edző, Tóth Attila választása. Remek edző és ember volt, a folytatásban is sokat dolgoztunk együtt.

- Ha nem is bajnokin, de fiatalon bemutatkozott a piros-kékeknél, mégis váltott, az Építőkbe szerződött.

- Ennek egyszerű oka volt, a Vidi a dobogóért harcolt, rendszeresen ott volt az élmezőnyben, a városunk másik együttese pedig a bennmaradásért egy osztállyal lejjebb, az NB I/B-ben. Én 15 évesen már a bennmaradásért küzdő, NB I/B-s gárdában játszottam, második számú irányító voltam Malcsik László mögött. Két évet pattogtattam náluk, majd visszatértem a Vidi utánpótlásába, érettségi után, 18 évesen kerültem a felnőtt keretbe. Harmadik számú irányítónak számítottam - a fiatal korom miatt érhető módon -, ám fokozatosan elkezdték beépíteni a fiatalokat, rövidesen én dirigáltam a csapatot a mérkőzéseken.

Behívtak katonának, másfél évet húztam le Budapesten, a Honvédban. A sorkatonai szolgálat lejárta után is marasztaltak, de azonnal jöttem vissza Fehérvárra. Én nem tudok hosszú időt távol tölteni a szülővárosomtól, sőt, keveset sem. Ha elmegyek egy hétre nyaralni, négy-öt nap után már rosszul vagyok, kívánkozom haza. Én Fehérváron érzem jól magam. A fővárosból 1990-ben tértem vissza a Vidibe, két évvel később unokatestvéremmel, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia jelenlegi ügyvezetőjével, Matus Gáborral a változás mellett döntöttünk, a nagy terveket szövögető Albacomphoz szerződtünk.

Hegedűs Péter (jobbra) a nevelőedzője fiának, a 14 éves Kornélnak. Most  is ő irányítja az utód tréningjeit a fehérvári kosaras akadémián

Az elnök, Nagy Gábor és a fő-szponzor, Minárovits János invitált, a csapat a nyolc közé került a bajnokságban, a klub stabil alapokon állt, még többre vágytak. Mindkét sportvezetőnek sokat köszönhetek, valamint a fehérvári kosárlabda is. Négy szezont töltöttem a kék-fehéreknél, előbb súlyos szemsérülést szenvedtem, sokat kihagytam, majd visszatértem, akkor pedig a térdem rakoncátlankodott, az utolsó idényt már komoly fájdalmakkal játszottam végig. Abbahagytam, próbáltam a civil életben boldogulni, több-kevesebb sikerrel.

- Másfél év múltán visszatért, a második vonalban.

- A pihentetett térdem annyira rendbejött, hogy játékra jelentkeztem a B-csoportos Fehérvár KC csapatába, aztán 2000-ben, 33 évesen úgy döntöttem, végleg befejezem. Ismét fájt a lábam. Nehéz időszak következett, nem igazán találtam a helyem, majd edzősködni kezdtem, a Dávid Kornél Kosársuliban, a legkisebbekkel. Azóta több korosztállyal foglalkoztam, a kenguruktól egészen a serdülőkig. Most a DKKA U14-es, fiú csapatát irányítom, valamint segítek a kisebbeknél is. Szeretem ezt a munkát, nem vágyom arra, hogy felnőtt edző legyek, még sokáig szeretnék dolgozni az utánpótlásban. Körülbelül harminc évig.

- Sikeres sportolói pályafutásából mi az, ami hiányzik?

- Nagyon sokat kaptam a kosárlabdától. A válogatottban nem mutatkozhattam be, kerettag voltam többször is, de amikor az edzőtáborok után el kezdődtek az aktuális selejtezők, az utolsó keretszűkítésnél mindig én maradtam ki.

- Nem lehetett könnyű megélni a névsorolvasást.

- Mindig fel voltam rá készülve, hogy nem hangzik el a nevem. Akkoriban minden csapatban magyar irányítót szerepeltettek. Voltak ugyan külföldiek, tengerentúli kosarasok is, de nem ez volt a jellemző. Itthon szisztematikusan irányítókat képeztek, teljes joggal. Most meg centereket akarnak, de szerintem ez nem jó irány, ehhez nem vagyunk elég magasak. Anno Nagy Zoltánnal, Boros Zoltánnal, Bencze Tamással és Kálmán Lászlóval csatáztam a válogatottba kerülését, az aktuális kapitányok nem engem választottak. De emiatt rossz érzéseim nincsenek. Nem vagyok könnyű ember, az edzőim sem voltak azok, mégis mindenkivel megtaláltam a közös hangot. Nem tudok, meg nem is akarok megfelelni mindenkinek. Tisztában vagyok vele, sokan szeretnek, de nagyon sokan nem.

- Két gyermeke közül a nagyobbik, a 23 esztendős lánya, Herta nem sportol. A 14 éves fia, Kornél viszont igen.

- Én vagyok a nevelőedzője, jelenleg is nálam játszik, posztja még nincs. Ügyesnek tűnik, ez persze nem jelenti azt, hogy kosárlabdázó lesz belőle. Szereti a kosárlabdát. Meg az édesapját idegesíteni.