Hej, ha még egy évet bír...

Amikor Huber Csaba még a Videoton SC csapatának volt az egyik centere, abban az időben kezdődött a fővárosi csapatok visszaesése. Korábban a Honvéd, a MAFC, a Csepel váltogatta egymást a bajnoki dobogó tetején, közülük a Honvéd emelkedett ki. A Videotonnak voltak jó eredményei, de a dobogóra nem került fel egyszer sem.

– A 4. hely volt a legjobb eredményünk, de nálunk egy, két kivételtől eltekintve csak fehérváriak voltak a csapatban, így jó eredménynek gondolom azt, amit elértünk, az említett három csapatot nem lehetett megverni. Akkor még nem volt annyira gyors a játék mint ma, fizikailag sem tudnánk felvenni utódainkkal a versenyt. Az amerikaiak elképesztően erősek, képesek a plafonig ugrani. A mai kosárlabda sokkal másabb, lényegesen statikusabb játékot játszottunk, nem voltak meg azok a képességeink, amikkel a mostaniak rendelkeznek, és ez nem csak a magyar, de a világ kosárlabdájára is érvényes. Szerettem ezt a játékot, részese lehettem mindkét kosárlabdának, játszhattam csak fehérváriakkal egy csapatban, de jó amerikaikkal és oroszokkal is pályára léphettem.

Csaba megelőzte a korát, hiszen centerként nem nőtt jóval a 2 méter fölé. Most is az alacsonyabb, de atletikusabb, mozgékony centerek korát éljük.

– Valóban nem kapartam a palánkok tetejét, de alaposan megtanították azt, amit a mostani fiataloknak nem: a kizárásokat. Ezzel, és a gyorsaságommal tudtam érvényesülni ezen a poszton, sok labdát szereztem az óriások elől.

A játékost élete végéig elkíséri egyetlen sikeres triplája: a ZTE ellen egy, két másodperccel a vége előtt, 2 pontos ZTE vezetésnél jó messziről elengedte a labdát, bement, eggyel nyert csapata.

– Nagyon jó érzés volt, a fél csarnok a nyakamban lógott. Szizovot és Trusint jószerivel öten fogták, mert biztosak voltak benne, hogy ők dobják rá, így rajtam nem volt senki, szerencsém volt bement, szerettek a hazaiak, de az ellenfél is gratulált. Nem tudom, ki lepődött meg jobban: az emberek, vagy én, mert egy kezemen meg tudom számolni, összesen hányszor kísérleteztem messziről.

Eljött a váltás ideje, nehéz volt civillé lenni?

– Nagy szerencsém volt, mert rögtön volt munkahelyem, és a tanult szakmámban tudtam dolgozni, az útépítésben minőség ellenőrként. A kortársak között sem nagyon játszom már, a lábaim nem bírják, a bokámat műtötték, de minden Alba meccsen itt vagyok a lelátón! Persze mozgok, de ez már nem több a kocogásnál.

Csaba jár a meccsekre – miként vélekedik az utódokról, azok eredményeiről?

– A negyedik bajnoki cím után volt egy kis visszaesés, de idén megint döntőbe várom a srácokat. Akkor hagytam abba, amikor Farkas Sanyi idejött, hej, ha még kibírtam volna, egy, két évet, akkor „aranyos” lehetnék...!