Sport

2012.12.26. 21:08

Jön az idényzáró Szilveszter-rali

Székesfehérvár – A hagyományokhoz híven, pénteken és szombaton a Szilveszter-ralival zárul az autósport idei szezonja. Jellemző, hogy a viadalra több mint 180 páros adta le a nevezését.

Matók János

A Szilveszter-rali a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által a 2012. évre kiírt országos rali-bajnokságoknak az FIA szabályokkal összhangban álló sportszabályai, a versenykiírás, valamint a kiadásra kerülő végrehajtási utasítások alapján lebonyolításra kerülő, külföldiek részvételével zajló, meghívásos, amatőr verseny. Ez az oka annak, hogy az év utolsó „buliversenyére” több mint 180 páros – a magyar mellett osztrák, német, cseh, szlovák, lengyel – adta le a nevezését. Közöttük négy fehérvári érintettségû autós található: az I. osztályú bajnokság 8-as kategóriájának a magyar bajnok párosa, a Matók Ádám, Szabó K. Tián (Honda Civic Type R3) páros, az abszolút amatőr bajnok Izsák József, Simon Nikolett (Mitsubishi Lancer Evo VII) duó, amelynek navigátora a fehérvári hölgy, továbbá a Sipos István, Szabó Tamás (Mitsubishi Lancer Evo VIII) egység, valamint a Mosoni István, Kocsis Imre (Suzuki Swift) kettős.

 

Az idei amatőr bajnok, Simon Nikolett és Izsák József is elrajtol (Fotó: Galadriel.Hu)

Nagy nevekben természetesen ezúttal sem lesz hiány: ott lesz a mezőnyben az idei magyar bajnok Kazár Miklós, a tavalyi első Asi, aztán a nagy visszatérő Turi Tamás, aki Subaru Impreza WRC-vel, amíg ifj. Érdi Tibor egy Skoda Octavia WRC-vel „riogatja” majd a vetélytársakat. Így a legendás kassai id. Béres Józsefet, aki a „hozzá nőtt” Audi Coupe Quattro, amíg fia, a rali világában nagyon jól ismert ifj. Béres József egy Subaru Impreza volánja mögött próbál majd szerencsét.

A felsoroltak mellett – egy-két kivételtől eltekintve – a magyar mezőny színe-java elrajtol az év utolsó versenyén. Amely december 28-án, pénteken reggel 7 órától az adminisztratív, majd a műszaki gépátvétellel veszi a kezdetét Mogyoródon, a Hungaroring területén. A pályabejárásra az átvételeket követően 15 óráig van lehetőségük a résztvevőknek, majd csökkenő rajtszámmal, 16.30-kor elrajtolnak az autók.

A verseny össztávja 65 kilométer, ebből a gyorsasági szakaszoké összesen 57,1 kilométer. Pénteken egy gyors vár a mezőnyre 6,5 kilométer hoszszan, így az élmezőny tagjai már éjszakai sötétségben teszik meg a távot. Szombaton kora reggel, 7 óra 30 perckor kezdődik a viadal – a díjkiosztó ünnepség várhatóan 17 órakor kezdődik –, a gépek ekkor a személyzettel együtt 3x8, 2x 6,5, és 1x13,6 kilométeres (ez utóbbi körgyorsasági) távolságot tesznek meg a Hungaroring külső és belső szolgalmi útjain, tehát nem kimondottan a Forma–1-es aszfalton, amelyet azért érint a Szilveszter-rali mezőnye, így például a híres célegyenest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!