Sport

2015.08.27. 10:25

Megyei II labdarúgás - Idegenben, és otthon lesznek a listavezető csapatok

Székesfehérvár - A másodosztályú pontvadászat 4. fordulója következik , több izgalmas párosítással.

Káldor András

Osz-Car csoport

Szokás szerint szombaton lép pályára a listavezető, és három forduló után veretlen Bakonycsernye gárdája. Minden bizonnyal érdekes mérkőzést játszanak a Bodajk otthonában, hiszen vendéglátóik eddig egyszer tudtak nyerni, akkor is idegenben, Válon. A csoport újonca, a Videoton Baráti Kör csapata egyelőre még csak ismerkedik a másodosztállyal, három vereség kísérte eddigi útjukat, és vasárnap se vár rájuk könnyű feladat. A pontvadászat eddigi legeredményesebb együttesét, a Mányt fogadják, Mindenesetre a vendéglátók a három játéknap alatt annyi gólt kaptak (21), amennyit a mányiak lőttek (22) A csernyeiek mellett a Pátka a másik makulátlan mérleggel bíró csapat, ők ezúttal Válra utaznak, győzelmi reményeik lehetnek, mivel a hazai csapat még pontot sem szerzett. Kiélezett kilencven perc várható Pákozdon, ahová az Aquital FC Csákvár látogat, mindkét csapatnak 7 pontja van, egy győzelem nagyot lendíthetne a szekerükön. Az egy győzelemmel álló Fehérvárcsurgó a nyeretlen, és három meccs alatt 25 gólt kapott Pettendet fogadja, kérdés, hogy az ezer sebből vérző vendégek át tudnak-e lendülni a holtponton, vagy maradnak továbbra is az utolsó helyen?

2015. 08.29., szombat, 16:30

Bodajk (9.) Bakonycsernye (1.), Kápolnásnyék (7.) LMSK Cobra Sport (14.)

2015. 08.30., vasárnap, 16:30

Etyek (8.) Kőszárhegy (4.), Pákozd (6.) Aquital FC Csákvár II (5.), Fehérvárcsurgó (10.) Pettend (16.), Videoton Baráti Kör (15.) Mány (3.), Pázmánd (12.) Iszkaszentgyörgy (11.), Vál (13.) Pátka (2.)

A zöldmezes Fehérvárcsurgó a Pátkát fogadja szombaton F otó: Molnár Artúr

Agárdi Termál csoport

Szomszédvárak rangadójával indul a forduló, az Adony csapata az eddig pont, és rúgott gól nélkül szerénykedő Kulcs vendége lesz, nagy talány, hogy megtörik-e a hazaiak irgalmatlanul rossz sorozata? Kemény összecsapás lehet a Baracs és a Sárszentmiklós II találkozója, de ugyanez mondható el a második helyen álló Kisláng és jelenleg negyedik Enying mérkőzéséről is. Pusztaszabolcsra látogat kissé visszafogottan rajtoló, és az előző fordulóban első győzelmét arató Szabadegyháza. Igaz a szabolcsiak sem dicsekedhetnek az idáig szerzett két pontjukkal. Az előző héten a Nagylók együttese nagy verésbe szaladt bele Abán (2-7), most sem vár rájuk sétagalopp a Besnyő ellen. A közel kilencgólos mérkőzésenkénti átlagot hozó Aba-Sárvíz tovább folytathatja jó sorozatát, igaz ellenfelük, a Soponya nem rajtolt rosszul, de védelmük eléggé foghíjasnak bizonyult, meglehetősen sok gólt kaptak, összesen tízet.

2015.08.29., szombat, 16:30

Kulcs (16.) Adony (14.)

2015.08.30., vasárnap, 16:30

Baracs (3.) Sárszentmiklós II (7.), Pusztaszabolcs (12.) Szabadegyháza (10.), Nagykarácsony (9.) Rácalmás (15.), Kisláng (2.) Enying (4.), Seregélyes (11.) Káloz (13.), Aba-Sárvíz (1.) Soponya (6.), Nagylók (8.) Besnyő (5.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!