Sport

2016.12.07. 21:15

Idegenben is sikerült meglepni a graziakat a Volánnak

Bravúrosan játszva hozta el a győzelmet Grazból a Fehérvár AV19 a szerda esti EBEL-mérkőzésen.

Szupkai Gábor

A Graz ellen az utolsó lehetőségek egyikét ragadhatta meg a Fehérvár a felsőházba jutáshoz. Mivel legutóbb nálánál gyengébben szereplő csapat ellen botlott otthonában a Fehérvár, amikor vasárnap a Dornbirn legyőzte. A liga jelenlegi két utolsó helyezettje ellen (Ljubljana és Dornbirn) tehát már 9 pontot veszített a Volán, összességében 50 százalékos teljesítményt nyújtva ezen a hat mérkőzésen. Volt tehát min javítani a Graz ellen.

Bodó Christopher a győztes gólban kulcsszerepet vállalt a szerda esti Graz elleni mérkőzésen Fotó: Koppán Viktor

Egy-egy kihasználatlanul maradt emberelőnnyel indult a találkozó. Előbb Bodót, majd Pelechet látta szabálytalannak a Siegel-Smetana bírópáros. Egyenlő létszámnál aztán Sofron előtt adódott az addigi legnagyobb lehetőség, remekül tört be a kapu elé a válogatott támadó, még a védőjén is átküzdötte magát, de a lövés már nem volt sikeres. Vas kiállítása miatt emberhátrány következett, és sajnos érkezett vele az első gól is, Brophey révén használtak ki a hazaiak a létszámfölényt, 0-1. Magasabb fokozatba kapcsolt a Volán, egy szemrevaló támadás végén megint Sofron járt közel a gólszerzéshez, de Dahm egy védő segítségét is igénybe véve végül hárított. Hetényi kapuja előtt is adódott lehetőség, leginkább a graziak első sora riogatta a magyar kapust, McLean ziccerénél igazi bravúrt kellett bemutatnia a kapusnak a harmad vége előtt. Az ellentámadásból Erdély és Szirányi lódult meg, Dahm azonban a helyén volt, fehérvári gól nélkül telt el a mérkőzés első húsz perce.

A második harmad elejére átnyúló büntetést kivédekezték az osztrákok, bezzeg teljes látszámban kapuvasig jutott Benoit Laporte együttese A 24. percben Brance Orban viszont már a kapuba talált. Egy létszámfölényes szituáció után az első lövést még blokkolták a védők, de félig üresen maradt ketrecbe lőtt a támadó, akinek ez volt idén a negyedik gólja, 1-1. McLeant gyorsan kiszórták a játékvezetők, így újra gyakorolhatta az emberelőnyös játékot a Volán. És milyen jól ment! Újra Orban Brance, akinek a lövése egy védő ütőjéről vágódott a rövid felsőbe, 1-2. Kevesebb, mint másfél perc alatt egyenlített a Graz. az osztrákok, Weihager távoli lövése akadt be, 2-2. Kiállítások mindkét oldalon, de Manavian két percét megbüntette a 99ers. A 37. percben Weihager kapáslövése zúdult a bal felsőbe, 3-2. Az utolsó perceket megnyomta a Laporte-legénység, Maylan egy kipattanót pöccintett a hálóba, 3-3.

A záró játékrész elején leginkább a mezőnyjáték dominált, a kapuk nem forogtak veszélyben, egészen az ötödik percig, mikor Bodo iramodott meg, az ő lövését még védte Dahm, a kipattanót viszont Sarauer bepofozta, 3-4. Keményedett az összecsapás, a hajrában Beauregard kiállítása miatt emberelőnyben támadhatott a Graz, de hiába. A végén levitte kapusát a hazai csapat, ám ez sem segített. A FAV19 csapat egy fordulatos mérkőzésen, megérdemelt, 4-3-as győzelmet aratott a Graz 99ers otthonában.

 

Graz99ers-Fehérvár AV19 3-4 (1-0, 2-3, 0-1)
Graz, Vezette: Siegel, Smetana (Gatol, Kaspar)
Graz: Dahm - Pelech, Weihager 2, Setzinger (2), McLean, Woger - Pöck (1), Nash (1), Beach, Brophey 1, Zusevics - Strohmeier, Unterweger, Pirmann, Feichtner (1), Natter - Klimbacher, Zierer, Trost, Reinthaler. Vezetőedző: Ivo Jan
Fehérvár AV19: Hetényi - Owens, Orbán A. (1), Orban B. 2, Maylan 1, Beauregard (1) - Szirányi, Szabó D., Erdély (1), Vas, Sofron - Schiestel (1), Manavian (1), Kóger, Sarauer 1, Bodó (1) - Láday, Kocsis, Szabó-Pál, Reisz, Sárpátki. Vezetőedző: Benoit Laporte
Kiállítások: 10 perc, illetve 10 perc



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!