Sport

2016.10.20. 17:13

Igazán balszerencsés szezonvég

Székesfehérvár - A Honvéd Szondi György SE teniszezői egész évben brilliáns teljesítményt nyújtottak a férfi másodosztályban. Ám amikor a legfontosabb lett volna, elpártolt tőlük a szerencse.

Szupkai Gábor

Az NB II A csoportjában első helyen zártak a Szondi versenyzői, minden párharcukat megnyerték, és készültek a feljutásért vívandó párharcra, ahol az ellenfél a B csoport első helyezettje az Unik SE lett volna.

Fotó: A Honvéd Szondi György SE felvétele

- Budapesten sajnos dugóba kerültünk, és két percet késtünk a kezdésről, emiatt leléptettek minket. Persze még nem volt veszve semmi, mivel az első osztály ötödik helyezettjével, a Pasaréttel játszhattunk egy osztályozót. Azonban itt is közbejött valami. Sajnálatos módon a kettes pályás játékosunk rosszul lett, és fel kellett adnia a mérkőzését. Ha ez nem történik, akkor jó eséllyel nyertünk volna. De nagyon nem vagyunk elkeseredve, jövőre is a feljutás a cél, reméljük szerencsésebbek leszünk. Merthogy a játékosaink jók, elérhetjük az első osztályt. Lesz ugyan változás, többek közt a nagyon tehetséges Tóth Zsombor, aki idén vendégjátékosként szerepelt nálunk, jövőre már a mi színeinkben, Szondisként játszik a csapatban - nyilatkozta Koller Zsolt, a Szondi szakosztályvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!