Sport

2017.06.21. 19:25

Ilyen anya, mint ő, nem sok van - Gyereknevelés mellett, hét hónap alatt ismét a legjobb formában

SZÉKESFEHÉRVÁR - A Drávucz Team két fitneszversenyzője ért el feltűnően szép eredményeket, ráadásul mindketten édesanyaként.

Szupkai Gábor

Drávucz András csapata évről évre nő, gyarapodik. Ezúttal nem a megszokott korosztályból érkezett az új versenyző, ám szégyellnivalója abszolút nincs, sőt éppen ellenkezőleg.

- Vinczencz Szilvia 47 éves, és éppen ezzel tud példát mutatni mindenkinek. Az ő edzője Kiss Sándor, én most csak tanácsadókét vettem részt a felkészítésben. Ez volt Szilvia első évadja, model physique kategóriában indult, a 40 év feletti, lady kategóriában. A Body Sport Kupán tizedik helyen zárt, az Ausztria Kupán pedig szerzett egy hatodik helyet ugyanebben a kategóriában. Ezek azért kiemelkedő eredmények, mert csak januárban kezdtük a közös munkát, tehát csak nagyon rövid távon tudtunk együtt dolgozni. Tényleg korát meghazudtoló módon készült fel, de megvalósította gyermekkori álmát. Még a bírók se hitték el, hogy jó korosztályban versenyez. Persze ő más sportban edzőként tevékenykedik, gymsticket oktat, tehát megvoltak a jó alapok - mondta Drávucz András, a csapat vezetője.

A másik versenyző Drávucz-Virág Nikoletta, aki kicsivel több mint egy évvel gyermeke születése után tért vissza a színpadra.

- Most elképesztően felkapott lett a fitt anyuka kategória. Idén megháromszorozódott Magyarországon a részvétel, megközelítették a rendes modell kategóriában indulók számát. Ráadásul nagyon erős volt a verseny, kiváló mezőny jött össze, sokan megállták volna a helyüket a huszonévesek között is. Pedig itt feltétel, ugye, hogy legalább egy gyermeke legyen a versenyzőnek, a születési anyakönyvi kivonattal kell nevezni, és korosztálytól függetlenül lehet indulni. Viszont sokat elmond, hogy már nemzetközi szinten fontolgatják ennek a kategóriának felvételét a programba, annyira megnőtt az érdeklődés.

Drávucz András párja pedig itt próbálta ki magát először a gyermekvállalás után.

- Nem mindennapi amit véghezvitt a feleségem, hiszen hét hónap alatt közel 33 kilót fogyott a szülés után úgy, hogy egyúttal összehozott egy versenyformát, közben gyereket nevelt és háztartást vezetett. Aztán rajthoz állt a Body Sport Kupán, és csont nélkül megnyerte a 30 év alatti fitt anyuka kategóriát. Mikor újra elkezdett edzeni, ezt a versenyt tűztük ki végcélul, de ez olyan jól sikerült a győzelemmel, hogy megjött a bátorságunk. Ezután több versenyen is elindult, mindenhol jól szerepelt, erős mezőnyben, így végül úgy döntöttünk, hogy nekivágunk az Európa-bajnokságnak Tenerifén. A kontinensviadalokon az elődöntőből csak öten jutnak a fináléba, ezt Nikoletta hét hónapos felkészüléssel elérte, és végül az ötödik helyen zárt. Édesanyaként ez megsüvegelendő - mondta büszkén Drávucz András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!