Sport

2017.07.07. 18:50

Az észt Nomme Kalju FC a Videoton következő ellenfele

A Videoton FC már kedden biztosította helyét az Európa Liga második selejtezőkörében, ám ellenfele csak csütörtökön vált ismertté.

Szupkai Gábor

Csütörtök este eldőlt, hogy a székesfehérváriak következő ellenfele, az Európa Liga második selejtezőkörében az észt Nomme Kalju FC lesz, akik a hazai pályán aratott 2-1-es sikert követően idegenben is ugyanilyen arányban nyertek, és 4-2-es összesítéssel túljutottak a feröeri B36 Torshavn csapatán.

Az észt labdarúgó-bajnokság nem tekint vissza még nagy múltra, ám a Nomme Kalju FC története során már így is elhódította egyszer a bajnoki címet 2012-ben, és azóta szinte kivétel nélkül mindig az első három hely valamelyikén zárta a szezont.

Ezúttal egy bronzéremmel vívta ki a nemzetközi kupaindulást a Videoton ellenfele, akinek két legutóbbi trófeája a 2015-ös kupagyőzelem, a legfrissebb pedig a 2016-ban megszerzett Észt Szuperkupa. Ennél persze már jóval többet tud a csapat következő ellenfeléről Marko Nikolics.


- Tipikus, skandináv stílusban focizó csapat ellen lépünk majd pályára, nagyon erőteljes, fegyelmezett játékot mutatnak. Egyáltalán nem lesz könnyű ellenük sem idegenben, sem otthon. Teljes koncentrációval, magabiztosan, de nem elbizakodottan kell játszanunk, állhatatos játékot várok a csapattól mindkét találkozón. Bízom benne, hogy már az első meccs is jól sikerül, összességében pedig természetesen továbbjutást várok - mondta a Videoton FC szerb vezetőedzője.

- Tulajdonképpen nekünk mindegy volt, hogy a feröeri vagy az észt alakulatot kapjuk a következő körben, hiszen a célunk az, hogy mindenképp továbbjussunk. Napról napra egyre egységesebbek leszünk, mindent figyelembe véve bizakodóan tekintek az újabb nemzetközi párharcunk elé. Az, hogy ezúttal idegenben játsszuk az első mérkőzést, nem hiszem, hogy befolyásolna bármit is, minden találkozóra úgy készülünk, hogy nyerni szeretnénk. Jövő héttől pedig elkezdődik a kettős terhelés számunkra, hiszen a csütörtöki EL-találkozó után vasárnap már bajnoki mérkőzés vár ránk - nyilatkozta Stopira a csapat honlapjának.

A második selejtezőkör első mérkőzését idegenben vívja a Videoton július 13-án, magyar idő szerint 18.30-kor. Ám előtte még szombaton 17 órakor felkészülési meccs vár a fiúkra a Paks ellen Sóstón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!