Keddtől ismét edzésben: az Alba fehérvár kosarasai januárban lépnek ismét pályára

2016. december 26., 21:55 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr
komment
Székesfehérvár - Az ünnepeket szeretteik körében töltötték a férfi kosarasok, akik kedden már ismét tréningeznek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az utolsó bajnokit ugyan hazai pályán elvesztette az Alba Fehérvár a bajnokságban a Körmend ellen, ám a nemzetközi kupában folytatta remeklését a koronázó városi alakulat. Múlt szerdán a Pardubicét fogadták és verték hatalmas küzdelemben, 84-78-ra. Az első negyed rémálomszerűen kezdődött - ugyanúgy, mint a vasiak elleni derbi -, 17 ponttal vezettek a cseh látogatók, azonban a második etapot hasonló fölénnyel nyerték a kék-fehérek, aztán a folytatásban küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázva, a maguk javára fordították a találkozót. Mivel egy héttel korábban a szintén jó erőkből álló Kolozsvárnál is jobbnak bizonyultak az Alba Regia Sportcsarnokban, két győzelemmel vezetik a tabellát az EK-ban. A múlt heti fordulóban, a másik csoportmeccsen a Cluj Napoca a kvartett legjobbjának vélt francia Pau-Lacq-Orthezt fogadta Erdélyben és győzte le 79-69-re.

James Farr (fehérben) csereként beszállva is sokat tud segíteni Fotó: Molnár Artúr

Az Alba nem csak a FIBA Europe Cup sorozaton áll a csoportja élén, az NB I-es bajnokságban is vezeti a tabellát, 9 győzelemmel és 2 vereséggel. A mögöttük következő Egis Körmend 8 sikerrel és 3 kudarccal áll a második helyen, a meglepően jól menetelő pécsiek is 8-3-as mérleggel rendelkeznek.

A következő bajnokira január 7-én kerül sor, az Alba jövő szombaton, 18 órakor lép pályára a baranyai fővárosban. Persze, Dzunic Branislav gárdájának a bajnokit megelőzően is lesz feladata, január 4-én, szerdán, 20.30-kor Pau városában lépnek pályára az Európa Kupában.

- Komoly terhelés alatt vagyunk, szerda-szombat ritmusban vívjuk meccseinket. Kimondottan erős gárdával, topcsapattal találkoztunk a szerdai EK-fordulóban. Ahogy a szombati bajnokin, ezúttal is rosszul kezdtünk, de sikerült kijönnünk a gödörből és megfordítottuk a találkozót. Csereként beállva igyekeztem a csapat hasznára lenni, úgy gondolom, ezúttal is sikerült. Volt már néhány jó meccsem a szezonban, remélem, még lesz is - közölte James Farr, az Alba 24 éves, amerikai centere, aki rendszeresen csapata egyik legjobbja.

Horog László

2016. december 26., 21:55 szerző: Horog László fotós: Molnár Artúr

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...