Sport

2017.02.12. 21:30

Két győzelemmel zárta a bajnokság előtti utolsó két meccsét a Vidi

Felcsút - Szombaton a Videton FC utolsó két felkészülési mérkőzését vívta a hétvégi NB I-es rajt előtt, az ellenfelek a Haladás illetve a Slovan Bratislava együttesei voltak.

Szupkai Gábor

A Haladás télen öt játékosától megvált, ám ugyanennyi érkezett a helyükre, a csapat gerincét tehát sikerült a tavaszra is együtt tartani. Ezúttal a Videotonban kevesebb lehetőséget kapó játékosok futottak ki ellenük a gyepre Felcsúton, ahol a vendégek még talán csak a füvet vizsgálták, mikor Bódi Ádám ballábas lövése a második percben már a hálóban pihent. Sajnos a Vidi a hátralévő 88 percben már leginkább védekezett, ám azt a legmagasabb szinten, így győzelemmel nyitotta a napot.

- Örülök, hogy az első keretből minden játékos meccsterhelést kapott, ráadásul néhány fiatal is ismét megmutathatta magát. A Haladás a legjobb csapatával érkezett, elégedett vagyok az ellenük elért eredménnyel. Azt hozzá kell tenni, hogy, azok közül, akik az első mérkőzésen kaptak szerepet, többen kisebb sérüléssel, vagy betegséggel küzdöttek a felkészülés alatt, fontos volt, hogy ők is végigjátszhassanak kilencven percet. Örülök Bódi Ádám góljának is, és összességében is hasznosnak ítélem a szombathelyiek elleni edzőmeccset. - mondta az első meccset követően Henning Berg.

Géresi Krisztián (fehérben) korábbi sérülése után a Haladás ellen kapott lehetőséget a bizonyításra Fotó: Koppán Viktor

A délutáni összecsapáson a Priskin Tamást is bevető Slovan Bratislava volt az ellenfél. A Videoton kezdőcsapata itt már valószínűleg jobban hasonlított arra, amit szombaton az Újpest ellen láthatnak a szurkolók, valamint az élvezeti érték is jóval magasabb szinten mozgott. Sok helyzet mindkét oldalon, jó iram, és két gyönyörű fehérvári gól, amelyeket Danko Lazovics szerzett, egyet-egyet mindkét félidőben. Ahogy Henning Berg tehát megígérte, a csapat készen áll az első osztály hétvégi rajtjára. Amennyiben a Slovan elleni játékot produkálja a fehérvári gárda, az Újpest, majd a második mérkőzésen a Ferencváros ellen is meglehet a három pont.

- Kemény meccs volt, gyors és erős ellenféllel kerültünk szembe. Fontos volt, hogy ezt kezelni tudjuk és az is, hogy a saját játékunkat is csiszoljuk. Két nagyon szép gólt szereztünk, a meccs végén még többet is lőhettünk volna, de reálisan nézve azért ez egy szoros mérkőzés volt, hiszen ellenfelünknek is megvoltak a helyzetei. Ezzel együtt is rendben volt a védekezésünk, fontos kilencven percet kapott mindenki a bajnoki rajt előtt. - mondta el véleményét a Slovan elleni 2-0-ás sikerről a vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!