Sport

2016.09.22. 19:01

Pénteken a villámrajtott vett Villach, szombaton a Dornbirn látogat Fehérvárra

Székesfehérvár - A jégkorong EBEL-ben az éllovas Villach, majd egy napra rá a Dornbirn lesz a Fehérvár AV19 ellenfele.

Szupkai Gábor

Két mérkőzésen van túl az idei EBEL szezonban a Fehérvár AV19, ezt most szombat estéig megduplázzák a fehérváriak. Pénteken este a Villach, szombaton pedig a Dornbirn utazik a Raktár utcába.

A FAV19 első két mérkőzését felemásan tudta le. Először a Klagenfurt otthonában sajnos nagyon sima, 5-0-ás vereséget mértek rájuk. Ezt néhány nap múlva, a szlovén Olimpija Ljubljana elleni 2-1-es sikerrel sikerült némilegkijavítani. Ezen a mérkőzésen Adam Courchaine és Erdély Csanád szerezte a fehérvári gólokat. A kanadai csatár szerint a siker kulcsa az volt, hogy csapatként játszottak, és sok helyzetük volt, Hetényi Zoltán pedig nagyon jó formában védett, és megadta nekik az esélyt a győzelemre.

Legutóbb Erdély Csanád (kékben) volt a nyerőember, ezt a szerepet most is magára vállalná (Fotó: Molnár Artúr)

Utóbbira bizony hatványozottan szüksége lesz a fehérváriaknak. A Villach áll két fordulóval a rajt után az élen, egészen döbbenetes, 12-1-es gólaránnyal. A két mészárlást a Znojmo és a Ljubljana ellen jegyezték. Ám ami igazán ijesztő, hogy nem néhány kiemelkedően eredményes játékos szerezte a pontokat, hanem szépen eloszlik a sorok között. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyon észnél kell lenni a villachiak ellen, és a jó kapusteljesítmény elengedhetetlen ahhoz, hogy maradjon esélye a Volánnak megfékezni ezt a száguldó fergeteget. Ráadásul a 69 lövésből 67-et hárító, 98,6 százalékos hatékonyságal védő Roy Olivier-ről még nem is beszéltünk.

A két mérkőzésből egyértelműen a szombati, Dornbirn elleni derbi tűnik némileg egyszerűbbnek. Ők eddig két vereséget tudhatnak magukénak, otthon a Graz és idegenben az Innsbruck csapataival szemben.

A Villach elleni mérkőzésen pénteken, a Dornbirnnal szembeni derbin szombaton 19.15 órakor indul útjára a korong.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!