Sport

2017.05.11. 18:40

Két sportágban is sikeres Laczkó Benedek

Székesfehérvár - Laczkó Benedek 17 éves, több mint 190 centiméter magas és 90 kilogramm. Birkózónak tökéletes alapanyag. És mint kiderült, szumóversenyzőnek is.

Szupkai Gábor

A fehérvári fiatalember gyerekként még átlagos testalkatú volt, nem lógott ki a többiek közül, az elmúlt néhány évben azonban sokat változott. De a birkózás nem csak most került az életébe.

- Öt és fél évesen kezdtem, édesanyámék levittek a Szondiba sportolni, mert kis pocakos gyerek voltam. Az első pár edzésen még csak nézelődtem, aztán elkezdtem rendesen csinálni. Gurubi Lajos lett az edzőm, nála tanultam az alapokat, majd három év után Balogh Zoltán vett át.

Laczkó Benedek szeptembertől a Mr. Tus Birkózó Akadémia növendéke lesz
Fotó: Molnár Artúr

- Mikor indult az első versenyén, mikor jött az első komolyabb eredmény?

- Először hat évesen indultam versenyen, a nyolc évesek között. Ugyan eredményt nem értem el, de kaptam egy érmet a részvételért ami nagyon feldobott. Az első kiemelkedőbb eredményemre 2010-ifg kellett várnom, akkor a diákolimpián bejutottam a döntőbe, a magyar bajnokságon pedig harmadik lettem. A következő évben a diákolimpia ugyanúgy sikerült, a magyar bajnokságon viszont szabadfogásban nyertem. Az első menetben még vezetett az ellenfelem, de szünetben az edzőm, Balogh Zoltán felpofozott, hogy szedjem össze magam. Megtettem. Sajnos ezután a trénerem otthagyta a Szondit, én pedig átmentem Veszprémbe Túri Péterhez, aki azóta is az edzőm.

- Mikor és hogy került kapcsolatba a szumóval?

- 2014-ben Kőbányán volt egy birkózó-, majd rögtön utána egy szumóverseny. Néhány társammal ott maradtunk és beneveztünk poénból, de sikerült nyernem. Ezután járni kezdtem ilyen versengésekre is és mindet megnyertem. Fél éve űztem ezt a sportot, mikor mondták, hogy kimehetek az észtországi Eb-re, ami nem sikerült túl jól. Elkövettem egy hibát így nyerhetett az ellenfelem, pedig jobb voltam nála. Még soha nem versenyeztem ennyi ember előtt, elidegeskedtem.

- A viszonylag rossz eredmény ellenére mégis újra meghívták a válogatottba?

- Többször is. De egy térdsérülés miatt ki kellett hagynom néhány hónapot. Tavaly nyáron gyógyultam meg, minden nap edzettem, hogy szeptemberre formába legyek mert ősszel Brandenburgban rendezték a szumó Eb-t. Ott az elődöntőben kikaptam egy lengyeltől, így a harmadik helyért mehettem, ahol egy válogatottbeli társam ellen kellett megküzdenem. Megvert, de a csapatversenyben viszont én szerepeltem és ott végül megszereztem az elszalasztott bronzérmet. Áprilisban Grúziában jártam az U21-es Európa-bajnokságon, ahol csapatban szintén sikerült bronzérmet szereznünk.

- És a birkózás terén mik az elképzelései?

- Sajnos már Veszprémben sem mennek jól a dolgok, ezért most Érdre járok edzeni. Viszont nagy nehézség, hogy este 10-re érek haza Fehérvárra, és akkor kell nekiállnom tanulni. Tavaly már megkeresett a Mr. Tus Birkózó Akadémia, de akkor még nemet mondtam, mert nem akartam váltani. Idén aztán az egyik versenyen ismét odajött hozzám a szabadfogású birkózók szövetségi kapitánya, hogy nagyon szeretné ha odajárnék az akadémiára. Most úgy fest, szeptembertől csatlakozom hozzájuk. Ez heti kilenc edzés, minden hétköznap délelőtt és délután, kivéve pénteken, mikor a kollégiumosok hazajöhetnek. Itt tényleg lehetőségem lesz kihozni magamból a maximumot.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!