Sport

2017.05.22. 14:45

Kétgólos hátrányból állt fel az AFC Csákvár csapata, mégsem lett pontja

CSÁKVÁR Hatalmasat küzdött, de a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal vereséggel zárt Zalaegerszegen az Aqvital FC Csákvár csapata az NB II 36. fordulójában.

Káldor András

Az első félidő ugyan nem hozott gólokat, ám a folytatásban már igencsak sűrűsödtek az események, és a hajrára kétgólos előnyt kovácsoltak a vendéglátók Bobál Gergő és Babati Benjamin találataival. A Csákvár azonban nem adta fel, és két perc alatt egyenlített. Előbb a 88. percben Hodgyai László büntetőből szépített, majd a csereként pályára lépő Sejben Viktor vette be Fadgyas Tamás kapuját. Sőt, a 90. percben arra is lehetőségük lett volna a kék-sárgáknak, hogy bezsebeljék a három pontot, ugyanis miután kijátszották az egerszegi védelmet, Pintér Bence a jobbösszekötő helyén, a kaputól 8 méterre óriási ziccerbe került, de nem találta el a jobb sarkot. Sajnos azonban a 93. percben jött a fekete leves. Egy bedobás utáni kavarodásból Bedi Bence megszerezte a ZTE győztes gólját (3-2). Toldi Gábor, a Csákvár vezetőedzője érthetően csalódottan nyilatkozott.

- Felkészültünk a ZTE-ből, megvolt lehetőségünk már 0-0-nál is, de aztán kaptunk egy gólt, majd a játékvezető egy jogtalan 11-est adott a hazai csapatnak. Nekünk járt volna kirúgás, mivel a mi játékosunkkal szabálytalankodtak... Ennek ellenére a sírból jöttünk vissza, nulla kettes állásról egyenlítettünk, és győzelmi esélyünk volt, de kihagytuk a meccslabdát. Helyenként kulturáltan, jól fociztunk, megérdemeltük volna a sikert. A srácok mindent megtettek annak érdekében, hogy ponttal, vagy pontokkal távozzunk Zalából, de ezúttal nem állt mellénk a szerencse. Elkerülhető lett volna a zalaiak gólja egy kicsit nagyobb koncentrációval, ráadásul utána már a középkezdésre sem volt idő, a játékvezető rögtön lefújta a meccset. A héten azon lesz a hangsúly, hogy a fejekben rendet tegyünk egy ilyen balszerencsés vereséget követően. A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésre abból kell erőt merítenünk, hogy fel tudtunk állni vesztes állásból - fogalmazott a 16. helyen álló Csákvár vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!