Sport

2016.09.30. 19:50

Nem lehetett legyőzni a szervezett fehérváriakat

Székesfehérvár - A Mol Liga 8. fordulójában a Fehérvári Titánok a Debreceni HK együttesét fogadták, és jó teljesítménnyel legyőzték őket.

Káldor András

Előjáróban csupán annyi, hogy a két csapat helyezése ugyan egyáltalán nem azt mutatja, amit az idény beharangozója alapján vártunk, és az is biztos, hogy a vendégek sem azt a formát mutatják idén, amelyet az előző idényben láttunk tőlük. Példa erre, hogy csupán a két romániai csapat ellen tudtak nyerni az eddigi hat meccsükön, a Dunaújvárostól, a DVTK-tól és a MAC-tól is kikaptak, méghozzá utóbbitól hazai jégen 9-1-re! Nem csoda, hogy a DHK vezetőedzője, Jevgenyij Muhin azt ígérte a mérkőzés után, hogy a következő találkozón már egy másik DHK-t láthatnak a szurkolók a jégen Tavaly az első fehérvári mérkőzésen győzni tudott a Debrecen, ám a hátralevő két találkozó már a kék-fehéreké volt, előbb hosszabbításban győztek 2-1-re, majd január 17-én Reisz Áron és Alex Grive találataival 2-0-ra.

A mérkőzés első eseményét Devon Krogh kék vonalról megeresztett lökete jelentette fehérvári emberelőnynél, az irányzékkal nem is volt baj, de a pakk a bal kapuvas tövéről vágódott vissza a mezőnybe. Ahogy azonban haladtunk a harmad közepe felé, egyre több veszélyes akciót vezettek a vendégek, és Adrienn Lemaynak nem egyszer kellett bizonyítani, hogy meccsek óta jó formában van. Ettől függetlenül próbáltak koncentráltan, odafigyelve játszani Kóger István tanítványai, bár elég sokszor vesztették el a korongot a saját harmadukban. Majd a 14. percben váratlanul vezetést szerzett a Fehérvár, Preston Shupe kígyózott át a pályán, passzából, jól eltalált lövéssel Kiss Patrik csuklóból lőtt a kapu bal oldalába a meglepett Gyenes Dávid válla mellett. 1-0. Aztán a játékrész hajrájában több mint egy percre kettős előnybe került a DHK, de Reisz ebből is kis híján gólt ért el.

A dupla hátrányt ugyan túlélték, de Korbuly Gergely visszatérése után Dancsfalvi Norbert szempillantás alatt beverte az egyenlítő találatot. 1-1. A középső húsz perc első és középső harmadára debreceni fölény volt jellemző, elsősorban Láday Tamás atombiztos bekkelése, és Lemay nagy védéseinek köszönhetően megúsztak egy hátrányt, és több góllal kecsegtető támadást is. A Debrecen orosz csatárai ráadásul, mint a western filmekben, nem is töltöttek, csak lőttek, szinte szusszanásnyi szünetet sem hagyva Lemaynak. A 43. percben előnyből ismét a fehérváriak vezettek, bár a találat jogosságát firtatták a vendégek, de végül a videó alapján megadták a játékvezetők Reisz közelről lőtt gólját. 2-1. Két perc múlva egyenlíthetett volna Szergej Kocsetkov, egy az egyben vezethette Lemayra a pakkot, de a kanadai ismét a helyén volt, és bravúrral védett. A harmad felénél Szaller Márk is feliratkozott a góllövők közé, Mazzag Dániel passzából suhintotta a korongot Gyenes ketrecébe. 3-1. Természetesen a bekapott gólok kellőképpen felpaprikázták a piros-fehéreket, egyre-másra vezették támadásaikat, ezek azonban jobbára elhaltak már jóval a Titánok kapuja előtt. A meddő rohamokat valamelyest szabálytalanságokkal próbálták ellensúlyozni, a befejezés előtt ugyan még Kocsetkov betalált, de ez már nem számított. Annak ellenére sem, hogy az utolsó 14 másodpercre levitte kapusát Muhin.

- Szép győzelem volt, de a játékkal nem lehetünk felhőtlenül elégedettek. A harmadik harmadban összekapta magát a csapat, és ennek köszönheten megérdemelten győztünk - mondta Kóger István a le-
fújás után.

Fehérvári Titánok-Debreceni HK 3-2 (1-1, 0-0, 2-1)

Székesfehérvár, 300 néző

Vezette: Németh M., Mayer, Árkovics G., Soltész.

Fehérvár: LEMAY - KROGH (2), Reiter A. - Korbuly, Szaller 1 - Szabó B., LÁDAY (1) - Arany M., Hamvai; Just, Erdei Z., Vízi - Shupe (1), REISZ 1, Kiss P. 1 - Mazzag (1), Szász, Balogh B. -Varga B., Sofron Á., Reiter R. Vezetőedző: Kóger István

Debrecen: Gyenes - Varga A., Vorosnyin - Hetényi P., Wéber - Győrfy, Selujanov - Pados; KOCSETKOV 1, Piszkunov, Hári N. (1) - Dancsfalvi 1, Berta (1), VASZJUNYIN (1) - Kulesov, Kovács V.L., Saluga - Godó, Vincze P. T. Vezetőedző: Jevgenyij Muhin

Kiállítás: 8, illetve 10 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!