Sport

2016.12.05. 20:55

Kiütéses fehérvári siker a zárórán

Székesfehérvár - Az NB III-as labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának záró felvonásán a fehérváriak visszavágtak az augusztusi, Kispesten elszenvedett vereségért.

Krebsz András

Videoton FC II-Bp. Honvéd-MFA II 5-2 (2-1)

Sóstói Stadion, 100 néző, vezette: Mód István.

Videoton II: Zöldesi - Csongrádi, Lénárt, Lencsés, Baksa - Réti, Pölöskei - Pápai (Papp, 85.), Kovács S., Bévárdi (Ujvári, 80.) - Barczi (Vincze, 91.). Vezetőedző: Disztl László.

A több alapemberét eltiltás és sérülés miatt nélkülözni kénytelen hazai alakulat alaposan bekezdett, még húsz perc sem telt el a találkozóból, máris kétgólos előnyben találták magukat Pölöskeiék. Előbb Barczi passza után az élete első felnőtt találatát jegyző Pápai Kristóf tekert remekül a tizenhatos sarkától Vajda kapujába, majd Kovács beadását Barczi Dávid juttatta az ötös előteréből a vendégek hálójába, 2-0. Fél óra után Zöldesi bravúrjának köszönhetően Toth lábában maradt a szépítés, ám a fordulás előtt Tömösvári Bálint kísérleténél a székesfehérváriak hálóőre is tehetetlennek bizonyult, 2-1.

Bévárdi Zsombor (piros 11) csak helyzetig jutott a Honvéd ellen, de győzelemnek örülhetett Fotó: Koppán Viktor

A fővárosiak a második félidőt sem kezdték jól, öt perccel a térfélcserét követően Kovács Sándor Pápai beívelését fejelte közelről a kispesti kapuba, 3-1. A 76. percben a gyenge napot kifogó Honvéd-védők Lencsés Balázs csúsztatásánál is csak asszisztáltak, 4-1. A 18 esztendős hátvéd nem sokáig örülhetett pályafutása első NB III-as góljának, nem sokkal ezután Mód István piros lappal honorálta az egyik szerelési kísérletét. A hajrában még kétszer zörrentek a hálók: a megfogyatkozó piros-kékektől Pápai, míg a vendégektől Tömösvári is duplázni tudott, 5-2.

- Nyolc ifjúsági korú játékossal a kezdőnkben nagyszerű győzelmet arattunk, gratulálok a csapatomnak - mondta Disztl László, a hazaiak trénere a lefújást követően.

A Nyugati csoportban az Érd együttese tölti a telet az élen. A Puskás Akadémia FC II gárdája az 5. helyről várhatja a februári folytatást. A Dunaújváros PASE a Közép csoportban 4-2-es vereséget szenvedett Budafokon és a tabella negyedik helyén áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!