Kockás füzet és vonalas telefon - Juhász László több mint hétszáz meccsen látta a Videotont

Negyvenévesen futballozik a megyei másodosztályban, menedzseli a 150, focizni vágyó gyereket foglalkoztató Videoton FCF Baráti Kör Egyesületet. Önkormányzati képviselő és vezeti a családi vállalkozást. Valamint három évtizede megrögzött fociszurkoló. A Vidi bűvöletében.

- A futball mindig meghatározta az életemet, 8-9 évesen jártam először a Sóstói Stadionban, az édesapámmal. A Vidi UEFA-kupa meccsét néztük meg, a nádason keresztül közelítettük meg a pályát, mert jegyet már nem lehetett kapni. Hogy melyik meccs volt, arra már nem emlékszem, a nádas maradt meg bennem, meg a mérkőzés remek hangulata. Apám nagyon szerette a focit, a folytatásban elkísértem a bajnokikra. Az UEFA-menetelést követően pár hónappal, 1985 őszén meghalt. Az osztálytársakkal jártam meccsekre, az 1988-89-es szezon hozta számomra a fordulópontot. Akkor lettem igazi rajongó.

Juhász László két unokaöccsével, akik szintén futballoznak Székesfehérváron, ők is imádják a focit
Fotó: a szerző

- A csapat azért nem nyert aranyérmet, mert a szövetség erre a szezonra bevezette a döntetlenek utáni büntetőket.

- Pedig remek gárda volt, főleg a tavaszi szezonra emlékszem, kiváló támadójátékkal, általában 3-4 góllal vertük az ellenfeleket. Az elkövetkező években nem volt meccs, amelyen ne lettem volna ott a lelátón. Az előkészületi derbik után a 30 bajnokit egytől egyig megtekintettem.

- Sikerült bejárnia az országot.

- Vonattal mentünk mindenhova. A kilencvenes évek elején a stadion lelátóján tartott szurkolói ankéton egy idősebb drukker megkérdezte az elnöktől, dr. Brávácz Ottótól, hogy a klub miért nem segíti a szurkolók utazását a meccsekre. A Vidi első embere azt mondta, ha valaki ezt megszervezi, az egyesület a költségek felét kifizeti. A rendezvény után odamentem az elnökhöz, hogy én vállalkozom rá, így indultak a szervezett, buszos utazások. Nem volt mobiltelefon, vezetékes is alig, internetről, közösségi médiáról nem is beszélve. A Fejér Megyei Hírlap segített, más lehetőség nem lévén, ott kommunikáltunk a drukkerekkel. A sportszerkesztő jóvoltából megjelent, hogy az utakra jelentkezni a szüleim lakásán lehet, adott hétköznap 4-től 6-ig személyesen vagy telefonon, szintén a megadott időben. Ott ültem a vonalas készülék mellett, kezemben a kockás füzettel, írtam a jelentkezőket. Nagykanizsára mentünk először, 1994 kora őszén, négy éven át intéztem a buszt. Három osztályozót vívtunk zsinórban, a bennmaradásért, Salgótarjánban, Diósgyőrben, Sopronban. Két évvel később kiestünk az NB II-be.

- Aztán jött a kaposvári kirándulás, ahol komoly balhé tört ki az egyik falusi kiskocsmában.

- Nyertünk, jó hangulatban indultunk haza, megálltunk egy településen. Mivel elöl ültem, elsőként én szálltam le és mentem be a magyar-atádi kocsmába. Jóindulatúan mondtam a tulajnak, hogy alkoholos befolyásoltságban levő drukkerek érkeznek rövidesen, nem ártana levenni, vagy legalábbis letakarni a Fradi ereklyéit. A főnök mondta, ez az ő üzlete, itt mi ne rendezkedjünk. Jöttek a srácok, nem voltak szomjasak. Kis idő elteltével közelharc következett, a zöld-fehérek ereklyéit nehezményezték a szurkolóink. Néhány berendezési tárgy megsérült. Elindultunk, pár kilométert tettünk meg, a tulaj riasztotta a rendőröket. Százan voltunk, a buszt visszakísérték Kaposvárra, következtek a kihallgatások és a szembesítések. Én meg három napot töltöttem vizsgálati fogságban. Pedig nem romboltam, csak lökdösődtem. De nem az ottaniakat, a mieinket próbáltam kitessékelni az ajtón. Azonban a helyiek emlékezetében én maradtam meg. Elsőként léptem be és utolsóként távoztam, valamint hangos voltam.

- Gondolom, azóta nem látogatják az egységet.

- De igen. Nagyon jó barátság alakult ki a tulajjal, ha a Vidi Kaposváron játszik, mindig megállunk, előzőleg egyeztetünk. Volt, hogy megvendégelt bennünket egy bográcsgulyásra. Később mesélte, nem érte anyagi kár, a biztosító mindent rendezett.

A Videoton együttese 2012 őszén menetelt a nemzetközi porondon

- Akárhogy is, ez kevésbé szép élmény, ám vélhetően akadtak magasztos pillanatok is.

- Harminc éve ott vagyok a Vidivel, jóban-rosszban. Több mint 700 tétmeccset láttam a helyszínen. A legemlékezetesebb egy hazai meccs, 1993 őszéről, 3-2-re vertük a Fradit. Aztán örök emlék a 2006-os kupadöntő az Üllői úton, a Vasas ellen. Tizenegyes párbajban nyertünk, aztán hatalmas ünneplés következett az Országalmánál, amire nagyon vártunk. Az újkori történelmünk szerencsére bőven tartogat ünnepeket. A 2012-es szereplés az Európa-ligában nagyszerű volt. Nekem a két, Trabzonspor elleni meccs tetszett legjobban, a kinti és a hazai, gól nélküli döntetlen. A büntetőpárbajban továbbjutottunk a csoportkörbe. Az utóbbi tíz évben két találkozón nem láttam külföldön a Vidit, tavaly nyáron nem voltam ott Szerbiában, a Cukaricki, utána pedig a dán Midtjylland ellen. Mindkétszer Székelyföldön jártam, öregfiúk focitornán. A belgrádi kirándulással a mérkőzés előtti napon is kacérkodtam, hogy Erdélyből átmegyek Szerbiába, majd vissza, végül eltekintettem az utazástól. Viszont voltam Svájcban, Belgiumban, Törökországban, Szlovákiában, Portugáliában, Szlovéniában, Montenegróban, Fehéroroszországban, Lengyelországban, Moldáviában, Walesben. A reményeim szerint a nyáron újabb túrák kezdődnek.