Sport

2016.05.27. 15:45

Kovács Sarolta és a csapat is világbajnok!

Moszkva – Káprázatos versenyzéssel lett aranyérmes Kovács Sarolta a moszkvai öttusa világbajnokságon. A Kovács, Földházi, Alekszejev alkotta csapat is világbajnok.

Ferencz Balázs

Kissé felhős, kora nyári reggelre ébredtek az öttusázók Moszkvában, s a világbajnokság női döntőjének nyitányán igazán frissítőre sikeredett a 200 méteres úszószám. A medencében a riói kvótát szinte a zsebében tudó Földházi Zsófia valamint az Alba Ötusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara elmaradt selejtezőbeli eredményétől – Alekszejev majd két másodperccel úszott gyengébben, mint szerdán –, azonban nem dőltek kardjukba a lányok, hiszen így sem álltak nagyon rossz helyen. Földházi az ötödik, Tamara a 24. volt az első szám után.

Kovács Sarolta azonban remekelt. A Volán Fehérvár már olimpiai kvótával rendelkező pentatlonistája tudott gyorsulni a selejtezőhöz képest, s 2:10.00-s ideje a 4. helyre volt jó. Az úszás általában jól megy Kovács Saroltának, s a formát a vívópástra is átmentette a fehérvári lány. Szikrázott a párbajtőr a kezében, 21 ellenfelét szúrta meg az embertpróbáló vívás során, s csak heten előzték meg ebben a számban, így két szám után a vb első helyéről kezdhetett melegíteni a lovaspályán.

Földházi Zsófia kicsit gyengébben vívott, az összesített 12. helyére csúszott vissza, azonban Alekszejev Tamara javított, 18 győztes asszójával a 17. helyre lépett fel. Sőt, a fehérvári öttusázó Glazgo nyergében hibátlan pályát ment a lovaglás során, és az utolsó tusa előtt a 15. helyre lépett fel, megelőzve honfitársát, az akadályok felett hibázó Földházi Zsófiát.

A lovaspályára utoljára kilovagoló Kovács Sarolta Zefir hátán parádés és egyben hibátlan lovaglásával megőrizte vezető pozícióját a zárószám előtt. Biztató előjelekkel rajtoltak tehát a magyarok a lövészettel tarkított futásra. Kovács Saci kiegyensúlyozottan kombizott, a lőállásban is közel azonos időket töltött, s a végére növelni is tudta előnyét a mezőnnyel szemben. Kovács Sarolta világbajnokként szakította át a moszkvai célszalagot a francia Elodie Clouvel és a német Lena Schöneborn előtt.

Kissé felhős, kora nyári reggelre ébredtek az öttusázók Moszkvában, s a világbajnokság női döntőjének nyitányán igazán frissítőre sikeredett a 200 méteres úszószám. A medencében a riói kvótát szinte a zsebében tudó Földházi Zsófia valamint az Alba Ötusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara elmaradt selejtezőbeli eredményétől – Alekszejev majd két másodperccel úszott gyengébben, mint szerdán –, azonban nem dőltek kardjukba a lányok, hiszen így sem álltak nagyon rossz helyen. Földházi az ötödik, Tamara a 24. volt az első szám után. Kovács Sarolta azonban remekelt. A Volán Fehérvár már olimpiai kvótával rendelkező pentatlonistája tudott gyorsulni a selejtezőhöz képest, s 2:10.00-s ideje a 4. helyre volt jó. Az úszás általában jól megy Kovács Saroltának, s a formát a vívópástra is átmentette a fehérvári lány. Szikrázott a párbajtőr a kezében, 21 ellenfelét szúrta meg az embertpróbáló vívás során, s csak heten előzték meg ebben a számban, így két szám után a vb első helyéről kezdhetett melegíteni a lovaspályán. Földházi Zsófia kicsit gyengébben vívott, az összesített 12. helyére csúszott vissza, azonban Alekszejev Tamara javított, 18 győztes asszójával a 17. helyre lépett fel.

Sőt, a fehérvári öttusázó Glazgo nyergében hibátlan pályát ment a lovaglás során, és az utolsó tusa előtt a 15. helyre lépett fel, megelőzve honfitársát, az akadályok felett hibázó Földházi Zsófiát. A lovaspályára utoljára kilovagoló Kovács Sarolta Zefir hátán parádés és egyben hibátlan lovaglásával megőrizte vezető pozícióját a zárószám előtt. Biztató előjelekkel rajtoltak tehát a magyarok a lövészettel tarkított futásra. Kovács Saci kiegyensúlyozottan kombizott, a lőállásban is közel azonos időket töltött, s a végére növelni is tudta előnyét a mezőnyel szemben. Kovács Sarolta világbajnokként szakította át a moszkvai célszalagot a francia Elodie Clouvel és a német Lena Schöneborn előtt. Földházi Zsófia felfutott a nyolcadik helyre, Alekszejev Tamara pedig elvárásainak megfelelve a 17. helyen ért célba. Azonban minden magyar aranyos lett, a csapatversenyt megnyerve lettek világbajnokok!sófia felfutott a nyolcadik helyre, Alekszejev Tamara pedig elvárásainak megfelelve a 17. helyen ért célba. Azonban minden magyar aranyos lett, a csapatversenyt megnyerve lettek világbajnokok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!