Sport

2014.11.20. 09:39

Lovassport: sikeres szezon, megyei évzáró

Mezőszilas – A lovassport szövetség fogathajtó és díjugrató szakágának múlt szombati, ünnepélyes évzáróján vezetőségi beszámolók hangzottak el és csapatbajnoki díjakat adtak át.

V. Varga József

A lovas randevún Paudits Béla, a Fejér Megyei Lovassport Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, az idei esztendő történéseiről és a jövő évi tervekről Gosztola Gábor, a fogathajtó és Kunos Attila, a díjugrató szakág elnöke számolt be. Mindkét szakág versenyzői eredményes szezont tudhatnak maguk mögött.

Az idei kettesfogathajó-bajnokságot a mezőszilasi Semjén Attila nyerte, megelőzve a nagylóki Kiss Olgát és a kálozi Vida Károlyt. Csapatban a Semjén Attila, id. Semjén Attila és Csontos Gyula alkotta szilasi hármasfogat diadalmaskodott. A megyei csapatbajnoki érmeket az évzárón vehették át a dobogósok. Cecén, a Felső-Dunántúl és Dél-Szlovákia regionális döntőjén teljes Fejér megyei siker született, egyéniben a sárbogárdi Tóth Roxána győzött, csapatban pedig a sárkeresztúri Csuti Péter, id. Semjén Attila és Tóth Roxána összeállítású különítmény. Az országos döntőn a Fejér megyei hajtóknak (Semjén Attila, Kiss Olga és id. Semjén Attila) csapatban a hatodik hely jutott.

Díjugratásban a pákozdi Sós Attila és Weisengruber János, a sárbogárdi Takács Andrea, valamint a dinnyési Magyaródi Rebeka személyében avattak megyei bajnokokat. A csapatbajnokságban az enyingi Varga Balázs, Takács Andrea és a székesfehérvári Kunos Dorottya összetételű vegyes gárda végzett az első helyen. A regionális díjugrató csapatbajnokságot a Kunos Dorottya, Takács Andrea, Varga Balázs és a vajtai Ádám Eszter alkotta Fejér megyei válogatott nyerte. Az egyéni bajnokság második helyén végzett a dinnyési Király Klaudia és Weisengruber János, harmadik lett a dinnyési Király Cintia, Takács Andrea és Varga Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!